Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dragon Age: Inquisition
A nyomozása során belefut a Szent Anya titkos tervébe. Ő ugyanis már régóta azon igyekszik, hogy a kör rendszerét enyhítse és véget vessen az olyan ősi és brutális szokásnak mint az elcsendesítés. Miután kiderül, hogy van lehetőség az elvileg visszafordíthatatlan rituálé visszafordítására a és Szent Anya titkos utasítására ez el is terjed a körökben, a körök szavazást tartanak az egyháztól való elszakadásról.
Sejteni lehet, hogy Lambert, mint hitehű ember megpróbál mindent, hogy megakadályozza a dolgot, mely odáig fajul, hogy a küldetésben résztvevőket is megvádolja konspirációval és több a körben elkövetett gyilkossággal. (valójában nem ő volt a Fehér Torony Szelleme, hanem Cole)
Végül a Szent Anya menti meg a küldetésében elküldött mágusokat azzal, hogy elcsalja Lambertet a Nagy Katedrálisba, hogy a résztvevők elszökhessenek. Mikor erre Lambert rájön visszasiet a toronyba, hogy erejét vegye a szökésnek.
Az eset végén Lambert levelet ír a Szent Anyának, melyben kifejti, hogy a mágusok cselszövésében való részvétele bizonyíték, hogy nem képes az egyház fenntartani a teremtő akaratát így a Nevarrai szerződés semmis és a Templomosok valamint az Igazság Keresői elválnak az egyháztól és ahogy régen, a saját útjukon igyekeznek a Teremtő akaratát betartani. Amennyiben ez sikerül úgy új egy új Szent Anya választását követelik.
Ez a szétválás nem azt jelenti, hogy minden templomos és igazságot kereső elvált volna az egyháztól, de lett egy ilyen szakadár ága. A DAI ott kapcsolódik be, hogy béketárgyalásokat kezdenek a három fél között, mikor megnyílik a Hasadék, melyet csak egy katona él túl.
Cassandra úgy gondolja ettől a főhős egyfajta prófétája Andrastenak, és az ő kötelessége, hogy az akarata szerint rendet tegyen a világban, mely célból megalapítják újra az Inkvizíciót, mely régi fényében függetlenül igyekszik rendet teremteni és egységbe kovácsolni a harcra készeket a Hasadékból áradó démonokkal szemben.
Sucee: ott a ~.
Úgy értettem, hogy itt is van a rendkívüli vezető, aki helyszínről helyszínre ugrálgat, társakat és szövetségeseket toboroz majd a végén egy központi magas helyen össztűzzel végez a főgonosszal.
Jó párszor megpróbáltam végigvinni, de a legjobb eredményem idáig Act2 vége volt, annál tovább egyszerűen nem bírtam eljutni. A harcrendszer pfejjj

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

@davkar9

Man literally too angry to die
Valamikor a régi időkben a Tevinteri birodalom mágusai eltökélték, hogy hallgatván a régi istenek szavára megpróbálják elérni a teremtő trónját. Midőn azonban elérték megmérgezték mind a mennyeket, mind önmagukat és visszatértek a földre önön torz tükörképükben éjfattyakként.
Számos csoport vette fel a harcot a sötétséggel. Míg a Szürke kamarások az éjfattyak és az eljövendő Veszedelmek és az ezzel együtt felbukkanó vezérdémonok ellen vették fel a harcot, a földi gonosz ellen megszületett az Inkvizíció. Az egyház magáévá tette a Fény dícséret, Andraste igéjét és tanulván belőle szövetségre léptek az Inkvizícióval. Szövetségük megpecsételéseként pedig megszületett a Nevarra-i egyezmény létrehozván a Mágusok Körét és a Templomosok rendjét, kik örökké vigyáznak, hogy soha többé ne akarja senki megbolygatni a teremtő trónját.
9 kor telt el azóta, hogy az egyezmény megszületett, de az elnyomás haragot szül, a harag pedig ellenségeskedést. A mágusok szabadságra vágytak, ki kívántak törni a Templomosok elnyomó árnyékából és erre bőven volt segítségük. Végül a szövetség mely Nevarrában köttetett megszakadt, midőn a az egyház vezetője, a Szentanya a mágusok segítségére sietett egy cselszövéssel.
Volt aki a régi rendel tartott. A rendel, amit évszázadok demagógiája és hatalma edzett védelemből elnyomássá. Akadtak azonban olyanok is, akik nagyobb szükségét érezték, hogy visszanyúljanak a gyökerekhez, hogy hűek maradjanak ahhoz a rendhez, ami 9 korral korábban a világot kívánta megvédeni a gonosztól. Azon a napon, azon a szent helyen mikor összeülnek a felek újra a békéről tárgyalni elkerülhetetlen lesz, hogy megszülessen újra az Inkvizíció


I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Aribeth: természetesen, sőt, egyből kettőt!
Látod Mattnak magyarázni kellett és még így sem vagyok biztos benne, hogy érti.

Max keresek egy story so far videót, bár ami biztos, hogy az Origins szerintem történetben totál átlagos volt...
“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
.Man literally too angry to die


Most még itt is nagyban lelkesedem, de ha ennek is szar a befejezése akkor a végigjátszás után mérgesen nyitok egy újabb ragetopicot aminek a nyitó hszében ott lesz a mostani * másik vége és egy "nem röhögni...
".
Milyen spoiler topik? Mivan?
Man literally too angry to die
röviden
Teljes gőzzel robog a hype-train, a látottak alapján kizárt, hogy ebből is me3-at csináljanak.
*
SPOILER



Man literally too angry to die
"Befejezést sem cseszhették el, mert a fősztori után is lehet még kalandozni."
A Denerim DLC-ben pedig egy giganagy bulit kell majd megszervezni a létező összes DAO/DA2/DAI NPC szereplésével.

Skyrim: váltogathatod a nézetet, a mostmegnemmondommelyik gombbal, (talán az F). Kaszttól, helyszíntől függően mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai, pl íjászt-kardozóst jobb belülről nézni. De ott tényleg csak mész a térkép után, nincs sztorizgatás.

A hetvenöt átszerkesztés előtt ez a mondat úgy nézett ki, hogy "a Skyrim tényleg FPS nézetű?".
* Oké, let's be real, a Dragon Age-et szerintem már jövő hétvégén elkezdem nyúzni, úgysem bírom ki.
Az viszont részemről nagyon nagy mínusz, ha tényleg gyenge a történet. A Bioware egyre egyszerűbb szerepjátékait gyakorlatilag már csak a sztori és a karakterek tartják szinten, nem kellene pont ezeket eldobni.
teljesen off, de ezért most át nem megyek a szaktopikba kiröhögtetni magam
Árulja már el nekem valaki: a Skyrim szóval tényleg FPS nézetű a játék, vagy lehet váltani TPS-re is? Az extended superenhanced miafranc verzió itt van a polcon már legalább egy éve, de még mindig nem bontottam ki. Agyondicsérték, ezért megvettem, de eddig nem törtem magam, hogy belekezdjek, mert kirázott a hideg az FPS nézetű screenshotoktól. Viszont mintha láttam volna TPS-es képeket is.
Amúgy nem meglepő, a DAI túlságosan is open-world játék lett - még úgy is, hogy ez itt csak bazinagy zónákat takar. OW játékoknál pedig "nincs" történeted. AC kezdettől fogva ettől szenved, batmanek szintén, a múltkori shadow of mordorral ugyanez a baj. Fejlesztői oldalról nem tudnak úgy történetet szőni, hogy a homokozó tevékenységeibe illeszkedjen, játékos oldalról pedig erre nincs is "igény". Mit érdekel engem a gonosz, ha szabadon barangolhatok?
Skyrim 150 órámban a főtörténettel annyit haladtam, hogy levágtam az első hivatalos célsárkányomat, miközben a világban kóborolva a mittudommármilyen színű elder gyíkok repkedtek.
Sandbox játékok örök (remélhetőleg nem sokáig) hibája ez. Nagyonnagyon várom már, de tudom jól, hogy a Witcher 3 is ezen a ponton fog "elbukni".
Vagy fölöslegesen agyalok és csak simán arról van szó, hogy valami ízlésficamos balfék kapta a reviewt az ign-nél.


.Man literally too angry to die
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
SPOILER
Ebben a reviewban inkább a Varric-Cassie spoiler nem tetszett. Hogy lesz így bármi esélyem, ha ezek között ilyen nagy a szexuális feszültség?

Man literally too angry to die

Man literally too angry to die
Nehéz a kockák élete…
Viszont kíváncsi vagyok a rouge skillekre, fegyverekre, az a legszimpatikusabb kaszt.
Kár, hogy nincs dual wield-es kardos harcos (látottak alapján) vagy harcos valami egzotikus fegyverrel.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Joystiq: 10/10
GameInformer: 9.5/10
Playstation Universe: 9.5/10
Meristation: 9.5/10
Polygon: 9.5/10
Gamespot: 9/10
Gameblog.fr: 9/10
IGN: 8.8/10
PC Gamer: 8.7/10
Destructoid: 8.5/10
GameStar: 8.5/10
Vandal Online: 8.5/10
Eurogamer: 8/10
GamesRadar: 8/10
VideoGamer: 8/10
Digital Spy: 8/10
Pedig a túl sok megjelenés miatt ezt a játékot akartam beáldozni ebben a hónapban. De így hogy?
A prológus 3 részletben! Értelemszerűen spoiler. Ha követte valaki a játékot, legalább a trailerek szintjén, annak nagy újdonság azért nincs, de ha valaki „érintetlenül” akar nekivágni akkor hagyja ki. A várakozáson se segít, most még jobban akarom, a legnehezebb egy hét jön!
Amerinkvizítor femqunarit játszanak, Marjory hangja sem olyan rossz.
p1
p2
p3
spoiler
Az a Varric kacsintás! Imádni fogom a bantereiket Cassievel!

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Kész is vagyok, mind a 4 világ összeállítva, lelakatolva, remélhetőleg a következő frissítés nem állít már rajta semmit. Mondjuk még úgyis átfutom majd utoljára amíg várom a futárt.
Femcityelfnél volt egy kis "probléma", amit én játék közben olyan szépen árnyalgattam azt itt nem lehetett. Nálam ugyebár romance Alistair lett a király, de halálba küldtem, ezt a keep úgy fordította, hogy alapból a wardenekkel maradt és Anora lett megválasztva. Tudom, zászlót csak így tudja kezelni, de remélem egy későbbi updatetel bekerül egy "Anora uralkodik mert már csak ő maradt" kártya.
A keep még a mentéseket is képtelen importálni, de a játékban biztos odafigyeltek erre...

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
#1 eddig semmit se látott. Amit látott azt rosszul, a régiek, alap és awakeningesek lehetettek, az újak közül is a szint alapján (azt mostanra kivették) úgy saccoltam, hogy azok is ilyenek. Ma reggelig azt hittem, hogy a dlckből nem tud importálni.
#2 bár tényleg nincs jelentősége, a WHból lett importálva a világ a DA2-be tehát azt kell látnia, az a canon warden!
#3 megint a #2 mert hátha felbukkan a warden abban a páncélban amiben a karakter van az adott mentésben. Nálam ez awakening vége-amgarrak-whban ugyanaz, de lásd #2, az a warden ismert történetének vége.
#4 ->#2 ne akard már elvenni ezt tőlem, az a canon és kész!


I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Azt hiszem neki is látok összeszerkesztgetni a világokat.
Kedvem/időm/igény szerint a jövő héten a frissítés után majd írok pár sor mithogyhogyant a keepről.

Jól van, witch huntos mentés is működik, ott figyel kingcousland 2 példányban.
Mivel a páncél ugyanaz amiben az awekeinget is befejezzük (nálam legalábbis) ezért talán mindegy melyiket választjuk. WH ugyanakkor teljesebb érzést ad, még ha a döntéseket nem is importálja. Régebbiek, duplák kigyomlálását kell még megoldaniuk és teljesen rendben lesz a keep.
Péntektől elérhető a keepből a DA the last court is ami egy böngészőben futó, olvasgatós kalandjáték. DA2 és a DAIt ~köti össze, keepes twitchekből úgy értettem, hogy azért nem kötelező. Unaloműzőnek be lehet indítani. Orzléz falucska irányítója vagyunk. 2 karakter közül választhatunk, huntress és scholar, ezeknek megfelelő skillekkel, nyersanyag és polgármenedzselős döntésekkel. Tegnap este nem nagyon tudtam belevetni magam, 15-20 percet játszogattam vele.
Jaj csak legyen már 21.-e!

Most már csak azt nem tudom, hogy melyik mentést vitte föl. Mert synceltem először a witch huntból, de hátha nem jó alapon ment egy az awakeningből is. Ami korábban felkerült az is lehet, hogy az awakening mentésből ment fel (nincs képük, nem tudom megállapítani).
Viszont múltkor nem kellett volna lecsapnom az ingyenes origines originsre. Mindig frissíteni akar, most hagytam erre a steames ultimate nem akar elindulni.
Nem lehet az originben kilőni valahogy hogy ne telepítsen?
Valóban megtelt a profilom. Bár read-onlyban volt/van az origins acc, mégis ki tudtam törölni a képeket és néhány karaktert. Mondjuk csak a diagnostic módban, az előnézetes fülön ugyanúgy ott virít az abbahagyott törpöm. Viszont most 5 perc (lehet kevesebb, ennyit vártam) alatt már fel is tudtam tölteni a játékban lévőket. Igaz azok is csak a diagnostic oldalon látszanak, a másikon és a keepben (még?) nem. Mindenesetre ez nagy előrelépés, jövő héten talán már minden rendesen fog működni.
.Man literally too angry to die
Ez nagyon király!
Ugyanazt (sőt!) az élményt adja mint a ME3 coopja! Remélhetőleg itt véget is ér a hasonlóság.
Rengeteg jó ötlet van ebben; csapatmunkás megosztott xp a meccs végén, dc/kilépés/kick esetén az addig megszerzett pont-item-gold megmarad és még bukott kör esetén is tök jó móka az egész! Bajban vagyok, kíváncsi vagyok már a történetre, de ennek szívesen rögtön nekiülnék.
Gondolom itt is hajnali 1-es origin launch lesz, délután alvás, nyitáskor felkelek, 2-3 óra story aztán ha működnek már a szerverek akkor jöhet a multi.
Oké, nem fog szerepelni a warden, de mégis. Ehh, francba vele, precanon mentés kész, ha a hátralévő két hétben működni fog örülök, ha nem, első végigjátszáshoz elég lesz ez, utána majd megnézem wikin. Ha be is kerül a warden akkor úgyis csak egy szöveges operation lesz a hozzá fűződő küldi.
Choice and consequence
A közvetlen link bejelentkezős Varric miatt.
Értem én, hogy a demókban nem akarnak beszélgetéseket spoilerezni, de ezektől a pár másodperces jelenetektől jobban várom, mint a múltkori partos demótól!
SPOILER

Arra esetleg nincs tipp, hogy miért kell minden egyes belépésénél újra és újra végigmenni a sync, kari1, kari2, videó lépéseken? Oké, eleinte átugrottam a videót, tegnap megnéztem (elmentem addig vacsorázni
), de ma újra ezzel fogadott. Első belépésnél az is jó volt, hogy a lezárt világomat adta be, annál meg nem lehetett választani. BSN DAO profil másnál is csak egy fehér lap? Jó lenne az ezeréves karikat és a triplákat (mert ugye külön kari az alap, a kieg, a dlck
) törölgetni. Most próbálgatom a "kézi" (tárgy le, mentés, tárgy vissza, mentés) feltöltést is, de nem tudom, hogy ehhez mégis hány órát kéne mennie a játéknak üresben.
+teaser. The Breach. Új videó, launch trailer vagy az ingame intro? Uhh, már csak 2 hét(+az EU
)
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]