Még egy olyan pletyka rémlik, hogy egy időben kiszivárgott a befejezés egy része, és ennek örömére írták át az egészet.
Davkar:
Teljesen egyetértek. A befejezés alapjai továbbra is rohadt gyengék, de a tálalás jó, és valóban ezt kellett volna már a legelején előadni. Képzelem, hogy szorított a határidő, de a lezárásra akkor is oda kellett volna figyelni. Pozitívum, hogy a rajongói felhördülésre nem az volt a válasz, hogy GFY (illetve de, azért csak bepakolták a játékba
), hanem hajlandók voltak egy kicsit javítani a hibákon.
Még csak a videókat néztem végig, de sokfajta képet láttam, és mindegyik szereplő megjelent vagy a boldogan élt, míg meg nem halt, vagy a már megdöglött, és büszkén emlékezünk rá kategóriában. Nem valami izmos epilógus, de megfelel, úgyis ezt akartam. És a magas EMS-es destroynál ugyebár van olyan verzió, hogy az aktuális LI nem teszi fel a névtáblát, mert érzi, hogy Shepard még valahol a romok alatt. *megy a DA-ra undorítóan nyálas romantikus képeket vadászni*
A kék befejezés számomra csak pár fokkal jobb a zöldnél, ReaperShepard persze nagyon badass, de ez az egész "a megszelídült kis reaperek együtt szorgoskodnak a többi hobbittal és tündével a galaktikus rend helyreállításán" van olyan gáz, mint a zöld szemű hibridek kéz a kézben andalgása.
A destroynál legalább maradt minden a régiben, kis vacakok vagyunk, akik csak vérrel-verejtékkel tudják majd újraépíteni a világot, nincs semmi isteni segítség, semmi nagy fejlődés, csak küzdelem és romok. Nem kecsegtet túl sok jóval a jövőre nézve, de legalább olyan kis reális.
*úristen, túl sok depresszív hangulatú Martint olvasok*
KisCsirkee:
Szerintem a szintézisnél sem tartana örökké a béke, mert valami ellentét mindig lesz, csak ebben az esetben a szupermenek ugranának egymás torkának.