"Amúgy ez a prothean birodalmas dolog is érdekes. Mindenkit magukba olvasztottak, viszont nagyrészt azért tették, hogy egy egységes erőt hozzanak létre a reaperek ellen. És az elnyomás mellett azért nem kis mértékben segítették a fajokat, lásd asari templom + Javik ott elhangzó megjegyzései."
Azt hiszem, hogy ez a beolvasztós politika alapjáraton része volt a protián birodalomnak, azaz már évszázadokkal/évezredekkel a reaperek megjelenése előtt ez volt náluk a módi. Javik szerint pont az volt a bajuk, hogy az egész fejlett galaxis egységes volt, sehol egy kis változatosság, úgyhogy miután a tintahalak kiismerték a gyengeségeiket, nem tudtak alkalmazkodni az új helyzethez.
Az aszárikat, ha jól emlékszem, a végén már azért segítették, hogy a következő ciklusban ők terjesszék a bőcsességet meg a civilizációt a galaxisban (és láttuk, hogy mi lett belőle, a kék ribik egyszerűen ráültek a fejlett technológiára, és semmit sem osztottak meg belőle), viszont ha nem jönnek a reaperek, akkor valószínűleg náluk és az emberiségnél is lezajlott volna a "felemeljük a primitív fajt, majd választhatnak aközött, hogy csatlakoznak a birodalomhoz, vagy csatlakoznak a birodalomhoz" forgatókönyv.
Imádom Javikot mindenhová magammal hurcolni, a trollkodós megjegyzései aranyat érnek.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3 befejezés - SPOILER!
Hát, a sötét energiás befejezésnek sincs sok értelme, ME1 alapján. Sovereign szavaiból nem sok ilyesmit lehet kivenni, hogy valami fontosabb, ésszerű céllal gyilkolnának le mindenkit. Eleve megveti a szerves életet (Organic life is nothing but a genetic mutation, an accident.), és csak a biztos pusztulásunkat hangsúlyozza.
Amikor megkérdezzük, hogy miért teszik, akkor is annyi a válasz, hogy ez meghaladja a felfogásunkat.
Amúgy ez a prothean birodalmas dolog is érdekes. Mindenkit magukba olvasztottak, viszont nagyrészt azért tették, hogy egy egységes erőt hozzanak létre a reaperek ellen. És az elnyomás mellett azért nem kis mértékben segítették a fajokat, lásd asari templom + Javik ott elhangzó megjegyzései.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Az a baj, hogy Astroboy minden mondata hülyeség és teljesen logikátlan. A régebbi szintetikusok kiirtanak minden fejlett civilizációt nehogy az általuk teremtett szintetikusok esetleg kiirtsák őket.
Össze lett csapva a befejezés, ennyi. Korábban beszélgettünk arról, hogy az eredeti ötletet, ami valahogy a sötét energiához kapcsolódott volna, azt alighanem kidobták és előálltak ezzel a marhasággal. Mondom, neked szerencséd van, EC előtt ez még nagyobb bulsit volt, lifttel föl, "szasz, én vagyok a mindenes, választhatsz A, A vagy A befejezés közül". EC-vel nem lett jobb a befejezés, csak a "döntés" utáni concept artok valamennyire megnyugtatóak (krogan család
), vagy lehet eltelt már annyi idő és le tudom sz*arni hogy elcseszték az egyik legjobb játéktrilógia lezáró darabját.
Fajok megőrzése is sántít, senki nem állt a fejlődésünk útjában, legutóbb csupán azért nem voltunk jelen a galaktikus színtéren mert akkoriban még barlangokban laktunk.

Egyáltalán nem mindegy. Hisz a gyerek a ciklus létezésének szükségességét indokolja azzal, hogy a szintetikusok kiirtják az organikusokat. Előtte pedig azt mondja, hogy a fejlett szervesek mindig létrehoznak (tehát nem bki) szintetikus létformákat, amik mindig fellázadnak ellenük és kialakul egy harc/háború, amit szerinte olyannyira a szintetikusok nyernének meg, hogy minden más faj kipusztulna és ezért kellenek a reaperek a ciklussal.
Szóval a reaperek és a ciklus szükségességét nem magyarázhatjuk saját magukkal. Épp ezért sántít az elmélet. Mert a gyerek által elmondott helyzetet épp, hogy maguk a reaperek idézik mindig elő, tehát ők nem a konfliktus feloldói, hanem a fő okozói.
Ha a reaperek általi veszélyre gondolna a gyerek, akkor a ciklusban jönne vmi más erő és a reaperekkel együtt söpörné el a szintetikusokat és az organikusok fejlettebb részét. Mivel nem ez történik, ezért a reaperek az igazságosztók, viszont egyáltalán nem akkor és azért jönnek, amit a gyerek mond.
Viszont, ahogy írtam is korábban, a másik magyarázat, amivel a gyerek eredetileg indít, az helytálló lehet. Ami szerint, azért kell a ciklus, hogy lehetőséget biztosítson a fejlődésre az addig elnyomott és háttérbe szorított fajoknak.

Mindegy, hogy ki által létrehozott AI veszélyeztet
Szintetikus vagy sem, a Reaperek is csak egy mesterséges intelligencia. Elmondta a kis pöcs, hogy alkották 

Dark Archon
Másról írt
. Elmondások alapján Javikék messze voltak attól, hogy egy általuk látrehozott szintetikus létformától (mint most a geth) legyenek veszélyeztetve. Ott legyőzték az AI-t. Akárcsak mi, ki tudtuk békíteni a geth-quarian (értsd: szintetikus-oragnikus) ellentétet.
Az, hogy a reaperek jönnek megint más kérdés, nem mellesleg ők szintetikusok is és organikusok is
.

.Man literally too angry to die
Messze voltunk a játék idejében? Na, ne viccelj, hajszál híján kiírtottak mindenkit, Shepard épp, hogy megmentette az organikusokat.
Az egész játék, az első résztől kezdve arról szól, hogy jönnek a Reaperek (igen, a szintetikusok) és kiírtanak mindenkit. Hogy a saját létezésük és cselekedeteik igazolására kitalálták, hogy néhány fajt megtartanak, nem nagy kegy. Hol sántít az, hogy a készítőik ellen lázadtak eonokkal ezelőtt és megölték őket? Azóta is 50 ezer évente megölnek majdnem mindenkit. Ennél jobb és tökéletesebb igazolás szerintem nem kell arra, hogy a "kölyök" az igazat mondja: ő maga a bizonyíték.

Igen, én is eljutottam addig a beszélgetésig, írtam is, hogy említette a viaskodást az MI-vel, de nekem úgy rémlik, hogy rövid távon letudták a prothiánok azt a dolgot és nem hátráltatta jelentősen a fejlődésüket, töretlen maradt a dominanciájuk, majd jöttek a reaperek.
Csak arra hoztam ezt fel, hogy a gyerek által vázolt "meg kell akadályozni, hogy a készítőik ellen fellázadt szintetikusok végleg kiirtsák az organikusokat" elmélet azért nagyon sántít, mert messze voltak ettől a prothiánok is és mi is (a játék idejében).

Beszéltem Javikkal, és ő mondta, hogy volt egy faj, aki csinált AIokat és fellázadtak ellenük. Harcoltak ellenük, meggyengültek és ekkor jöttek a Reaperek.
Néha az, amit nem teszünk meg, többet számít, mint amit megtehetnénk.
Félreértettél.
A kölyök szerint azért kell a ciklus, mert az organikusok létrehoznak szintetikus szolgákat, akik aztán kicsúsznak az irányításuk alól, fellázadnak ellenük és egy harc kezdődik köztük, amibe ha nem avatkoznak bele, akkor az organikusokat teljesen kiirtják a gépek.
Ezzel szemben a prothiánoknál semmi nem utal arra, hogy beleestek volna egy ilyen csapdába és kezelhetetlen küzdelem lett volna gépekkel. Épp, hogy uralták a galaxist és semmi nem veszélyeztette őket.
A mi esetünkben szintén csak a kvariánok szenvedtek a gethekkel, ráadásul ők sem álltak harcban velük. Kiűzték őket az otthonukból és utána a gethek megnyugodtak, nem volt háború, pláne nem olyan, ami az összes szervest veszélyeztette volna.
Ráadásul egy civilizációnál nem igazán van olyan, hogy csúcspont. Ha nem jönnek a reaperek, akkor lehet, hogy a prothiánok még több ezer éven át fejlődtek volna anélkül, hogy bmi gátolta volna őket ebben. A mi esetünkben ugyanez a helyzet a turián-aszári-szalarián-ember fogattal.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]