Fórum » Beszélgetés a játékokról
XCOM: Enemy Unknown
Egyetértek mindenben.
Végigtoltam az éjjel is, de most még egyszer a biztonság kedvéért. Ezek a demo sajátosságai lehetnek, de elég idegesítőek. Bármelyik küldetést választom is, ugyanazt a map-ot dobja be, ugyanazokkal az idegenekkel, akik ugyanazon a ponton állnak. Az alienek nem csinálnak semmit saját körükben, amég meg nem látom őket. Átlőnek a falakon és tereptárgyakon, de abszolút gond nélkül!
A hangulat nem igazán jött meg nálam második játszásra sem. Bennem még mindig élénken él az abszolút para hangulata a '93-as első résznek. Sokáig azt hittem, hogy utánozhatatlan az az egyedi atmoszféra, amit sikerült nekik kialakítaniuk, és valóban így van. A grafika valóban sokkal csúnyább, mint amilyennek a videókban láttuk, én legalábbis rosszul lettem zoom-olásnál az életlen és teljesen igénytelen múlt évezredet idéző textúráktól. Persze távolabbról nézve még mindig pofás, na de akkor is. 2012 vége felé közelítünk! A demo kipróbálása előtt biztos voltam az elővételben, és már elő is jegyeztettem magamnak 1 hónapja, de ezek után én bizony nem vagyok hajlandó 10k-t belepumpálni. Majd valamikor steam akcióban, de ezzel most eléggé lelomboztak. Ettől függetlenül lehet, hogy zseniális lesz, és én nagyon bízom is ebben, de ez most így ebben a formában nem volt észrevehető rajta. 

Kommenteket is érdemes elolvasni, azokból kiderül, hogy a hír írója sokadjára csinált segghülyét magából
Nem kell vele foglalkozni, akik játszottak a teljes verzióval, azok ömlengenek mind, és az utóbbi évek egyik legjobb játékaként emlegetik!
Nem kell vele foglalkozni, akik játszottak a teljes verzióval, azok ömlengenek mind, és az utóbbi évek egyik legjobb játékaként emlegetik!Respect is not given. It's taken.
Lehúzó kritika egy konkurens oldalról, elég kemény szavakkal illetik...
Őszintén szólva meglep, mert amit eddig láttam belőle videókat, és leírásokat, az egyből levett a lábamról. Holnapra megírom, hogy mik az első benyomások, mert most túl ittas vagyok ahhoz, hogy érdemben reagáljak a demo-ra, pedig már sikerült hazahurcolnom, és itt van a gépen...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]