28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

XCOM: Enemy Unknown



Írd ide hozzászólásod:

Peace
Peace [28885]
Sikerült megmenteni a helyzetet!!! Nehéz szülés volt, a 4. visszatöltésre sikeredett éppen hogy időben telepíteni a 2 elfogót, amiből az egyiket le is szedett a medium ufo egyből, a másikat meg 75%-ban tropára lőtte, de leszedtem a dögöt. És most sikerült életem első idegenét élve hazahoznom!!! Ami plusz öröm számomra, hogy ez volt az első találkozásom a muton-okkal, és egyből elkábította max HP-n, pedig csak 5% chance volt rá. Nem kezdeném easy-n semmiképp, mert gyaloggalopp lenne. Így jelent igazi kihívást, mert az összecsapások komoly fejtörést okoznak néha, a bázis fejlesztés és kutatás meg még inkább megizzaszt. Próbálok életben maradni, ilyen luxusokra már nincs is pénz, hogy fejlesszek, meg felszereljem a csapatomat. Egy emberem kapott eddig új páncélt, azt annyi.
Peace
Peace [28885]
Most egy kicsit betelt a pohár. Észak-Amerikai szatelitemet mindenképpen kilövik, és elveszítem a támogatásukat. Próbáltam visszatölteni, összekaparni kis pénzt, és elfogó vadászt telepíteni oda, de már túl késő, nem ér oda időben. Szóval úgy néz ki, hogy USA támogatást elveszítem, -80 krediten kezdem a hónapot, és a havi bevételem -90 ... na ez az a xar, amiből szerintem már nem lehet kimászni. Havi bevételt ugye csak szatelit fellövéssel lehet növelni, de mivel nincs pénzem szatelitet gyártani, így ennyi volt. Vagy nem jól látom?
Ötletem sincs, hogy hogyan lehetne kellő mennyiségű pénzhez jutni. Kapásból kellene vagy 800k az a létfontosságú épületek felhúzására, és legalább még 4-6 sat-ot kéne fellőni, aminek darabja 67, és 20 nap alatt készül el ....

Vissza

Fórumszabályzat