Fórum » Beszélgetés a játékokról
XCOM: Enemy Unknown
Tényleg szokatlan eleinte a lépcsős mozgás, de szerintem van benne valamilyen életszerűség. A valóságban is úgy mozognak a katonai egységek, hogy kis távolságokra, egymást fedezve, fedezéktől fedezékig haladva. Ezt próbálja a maga módján visszaadni a játék, és szerintem a maga eszköztárához viszonyítva egész sikeresen.
Nem baj! Pár cent volt csak, annyi belefér.
Még nagyon az elején tartok (kb a tutorial vége után kicsivel), de eddig nagyon tetszik.
Kicsit fura ez a két lépcsős mozgás, mivel az eredetiben a katonáknak akció pontjuk volt és azért mehettek vagy lőhettek. De gondolom bele lehet szokni ebbe is.
Ami kicsit zavar, hogy eddig csak éjszakai, sötét pályák voltak, pedig az eredetiben léteztek napszakok és én mindig úgy időzítettem a csapatszállítót, hogy nappal érjen oda és szinte mindig napfénynél harcolhattam.
A bázis építkezés is kicsit más. Itt van olyan, mint az eredetiben, hogy megtámadják az ufók a bázisod és akkor egy olyan pályán folyik a harc, amit gyakorlatilag te építettél?

Ha előbb kérdezel, mint vásárolsz, biztos, hogy azt mondom, hogy tök felesleges. Elég erősek a páncélok a játékban, s minél többet olvasgatom a leírást, annál biztosabb vagyok benne, hogy csak festéket vettél. S tényleg, csak esztétikai pakk.
Dark Archon
Oké, kösz. Mondjuk ennek így van értelme. Bár a Jagged Alliance fegyó DLC-jében az volt a poén, hogy amikor még annyira az elején vagy, hogy egy szar stukinak is örülsz, akkor kapsz egy komolyabb karabélyt, ami elég nagy előny a játékban. 

A barakkban addig nem is lesz, míg ki nem fejleszted és le nem gyártod, az szinte biztos. Szerintem amíg nem érsz el a sztoriban addig, hogy új páncélt fejlessz, nem fogsz látni semmit a DLC-ből, kivéve az extra katonát.
Dark Archon
Most kezdtem még csak a játékot (az eredetivel nagyon sokat játszottam) és azt nem értem, hogy megvettem az elite soldier pack-et is, de nincs semmi extra a barakkban. Se speckó páncél, se semmi. Az mondjuk lehet, hogy az alapból kapott katonák között van egy speciális, akinek ugyan az a neve, mint az eredeti X-Com egyik katonájáé, de semmi extra, mindegyik tök rookie, nincsenek speciális erősségük vagy ilyesmi. Tudja valaki (a steamen található leíráson kívül), hogy mit ad az elite soldier pack?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]