28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Kipróbáltuk a PlayStation 4-et [hozzászólások]



Írd ide hozzászólásod:

GeryG
GeryG [2377]
Amennyire én láttam (CoD: Ghost-ban pl.), élsimítással már nincs baj, van hozzá megfelelő hardver a gépben. Persze erről azok tudnak majd teljesen hiteles választ adni, akiknek már saját konzoljuk is van.
Az időtállóságáról meg most még nagyon korai beszélni szerintem, hiszen ezt úgyis csak idővel tudjuk meg. Én most azt saccolom, hogy bőven van elég erőforrás az új gépekben, hogy a jelenlegi megoldásoknál sokkal jobbakat is meghajtsanak, vagyis a 4-5 évet most is bőven teljesíthetőnek érzem. Ilyenkor mindig azt hozom fel példának, hogy hasonlítsuk össze a PS3 első játékait az utolsóakkal. Ég és föld a különbség, pedig a hardver semmit sem változott alattuk. Szóval szerintem néhány év múlva még bőven áll-leejtős grafikát produkálnak majd a most új masinák is!
HunLevente92
HunLevente92 [13]
Engem az érdekelne, hogy milyen az élsimítás benne. Engem személy szerint borzasztóan zavart hogy az előző gépnél rettenet.
A másik kérdés, amit szerintem sokan feltettek magukban: mennyi ideig fogja grafikailag bírni és követni a PC-t. A ps3 körülbelül 4-5 évig szépen bírta.

Vissza

Fórumszabályzat