"cyberdisc plusz csókosok, valamint olyan 4-5 chryssalid tűnt fel egyszerre. (Itt találkoztam először a "kiberlemezzel"). És akárhányszor újratöltöttem, mindig ez volt. Végül, némi kis szerencsével, megoldottam a dolgot halálozás nélkül."
Amikor ilyen dögök rajzanak már, pláne egyszerre, akkor nem kis szerencse kell már, hogy komolyabb veszteség nélkül (vagy: tolerálható veszteséggel) ki lehessen jönni a dologból.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
XCOM: Enemy Unknown
Én tegnap végeztem ki elsőre az alapjátékot. Normálon, mert gondoltam, hogy ismerkedés gyanánt, míg meg nem szokom a változtatásokat (a korábbi részekhez képest), nem szívatom magam a classic nehézségi szinttel.
Normálon elég könnyű volt, miután megszoktam a harcrendszert. Volt ugyan egy-két visszatöltésem harcban, főleg a játék első-középső harmadában (az utolsó missziók már sérülés nélkül is lementek többnyire), mert embert veszíteni nem akartam (a tutorialon kívül nem is veszítettem). Nem lépett ki ország, és még olyan július-augusztus környékére le tudtam volna gyűrni az egészet, de szépen kifejlesztettem inkább mindent, amit lehetett.
Kissé egyszerűbb egyébként, mint a régi részek, mind a fejlesztős/építkezős stratégia, mind a harcok terén, de egyrészt nem érzi az ember "lebutítottnak" (egyszerűbbnek igen, de nem lebutítottnak - ennél jobban nem tudom megmagyarázni...
), másrészt a hangulat az a régi, így nagyon bejött.
Nagy volt a késztetés, hogy újrakezdjem klasszikon (néhány extra szabály opcióval), de túl friss a végigjátszás élménye. Várok még vele. De a jövőben tutira előveszem még én is.
Egyetlen egyszer "nyílt ki a bicska a zsebemben": egy terror missziónál, még a játék első felében (tehát kellően alapszintű cuccokkal voltam ellátva), miután a legelső emberemmel léptem kb. három kockányit, kettő cyberdisc plusz csókosok, valamint olyan 4-5 chryssalid tűnt fel egyszerre. (Itt találkoztam először a "kiberlemezzel"). És akárhányszor újratöltöttem, mindig ez volt. Végül, némi kis szerencsével, megoldottam a dolgot halálozás nélkül.
Külön jó pont még, hogy mindegyik kaszt (vagy specializáció, ahogy tetszik) teljesen jól használható, megvan a létjogosultságuk. A sniper és az assault szvsz valamelyest erősebb, mint a heavy és a support, de utóbbiak is teljesen használhatók és megvannak a maguk előnyei, mindig volt egy-egy a csapatomban belőlük.

Endure. In enduring, grow strong.
Annyira belejöttem, hogy a befejezés után neki is kezdtem a 4. végigjátszásomnak. Hát valami nagyon félrement. Kb a nyár közepén megkaptam a szuperhajót (amiből lehet a rakétavetőt fejleszteni), természetesen le voltam maradva és a natúr rakétás repülőimre elég volt csak ránéznie és le is zuhantak.
3 ország távozott is a buliból, úgyhogy kénytelen voltam újrakezdeni.
Viszont a következő körben már nagyon jól álltak a dolgok! Mexikó ugyan kiugrott, volt pedig műholdjuk is meg minden, de jó ütemben érkeztek az új ellenségtípusok, haladtak a fejlesztések, szóval valami elképesztő casual xcom élmény volt ez a végigjátszás. Easyn játszom, ezzel én jól elvagyok. Akadt azért egy-két hogyazajókur.. pillanat. Némelyik fájdalmasan random volt. Elfutok a kő mellett, egy pillanatra észreveszem a 3as muton csapatot, akik észreveszik a társaikat, ők még másokat és hopsz, máris megvan az egész ellenséges csapat. Ironman módtól azt hiszem nem egyszer kapnék idegbajt...

AC maraton után gondoltam begyűjtöm a steam kártyákat a játékhoz és folytattam az október elején félbehagyott (nagyon rosszul mentem neki egy szállítóhajónak, altf4..
) mentésemet. Nehézkesen, de visszarázódtam. Kurva jó játék ez, teljesen megérdemelten kapta az év játéka díjakat több helyen, viszont az rng-ől még mindig az agyfasz kerülget.
Shoti, két négyzet, 95%, paff ellő a muton füle mellett.
Kieg nekem még kicsit drága, random tavaszi-nyári akcióban talán elfogadhatóbb ára lesz.
Forgatás: szerintem egérgörgő, mint a katonáknál.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]