El is felejtettem, de igen, a Tranquility visszafordítására tett (állítólag sikeres) kísérlet nagyon nagy ütőkártyát vett ki a templarok kezéből, hiszen így csak a bordaközi hideg acél marad a kezükben a rendetlenkedő mage-ekkel szemben

. Ami meg eléggé lázadásra ösztönző, míg ugye ezzel a tranquility dologgal be lehetett etetni a többséget, hogy nem is olyan szörnyű (DA2-ből azért tudjuk biztosan, hogy az).
Man literally too angry to die
Az Asunder című regény azért ezt jóval tovább bontja. Nem a DA II eseménye vezetnek oda, hogy a Nevarrai szerződés felbontásra került. Az igazi gebasz ott kezdődik, hogy Lambert van Reeves elkezd nyomozni Val Royeaux-i körben, a Fehér Toronyban a Szent Anya ellen elkövetett gyilkossági kísérletben résztvevő Jeannot első bűvölő társai után.
A nyomozása során belefut a Szent Anya titkos tervébe. Ő ugyanis már régóta azon igyekszik, hogy a kör rendszerét enyhítse és véget vessen az olyan ősi és brutális szokásnak mint az elcsendesítés. Miután kiderül, hogy van lehetőség az elvileg visszafordíthatatlan rituálé visszafordítására a és Szent Anya titkos utasítására ez el is terjed a körökben, a körök szavazást tartanak az egyháztól való elszakadásról.
Sejteni lehet, hogy Lambert, mint hitehű ember megpróbál mindent, hogy megakadályozza a dolgot, mely odáig fajul, hogy a küldetésben résztvevőket is megvádolja konspirációval és több a körben elkövetett gyilkossággal. (valójában nem ő volt a Fehér Torony Szelleme, hanem Cole)
Végül a Szent Anya menti meg a küldetésében elküldött mágusokat azzal, hogy elcsalja Lambertet a Nagy Katedrálisba, hogy a résztvevők elszökhessenek. Mikor erre Lambert rájön visszasiet a toronyba, hogy erejét vegye a szökésnek.
Az eset végén Lambert levelet ír a Szent Anyának, melyben kifejti, hogy a mágusok cselszövésében való részvétele bizonyíték, hogy nem képes az egyház fenntartani a teremtő akaratát így a Nevarrai szerződés semmis és a Templomosok valamint az Igazság Keresői elválnak az egyháztól és ahogy régen, a saját útjukon igyekeznek a Teremtő akaratát betartani. Amennyiben ez sikerül úgy új egy új Szent Anya választását követelik.
Ez a szétválás nem azt jelenti, hogy minden templomos és igazságot kereső elvált volna az egyháztól, de lett egy ilyen szakadár ága. A DAI ott kapcsolódik be, hogy béketárgyalásokat kezdenek a három fél között, mikor megnyílik a Hasadék, melyet csak egy katona él túl.
Cassandra úgy gondolja ettől a főhős egyfajta prófétája Andrastenak, és az ő kötelessége, hogy az akarata szerint rendet tegyen a világban, mely célból megalapítják újra az Inkvizíciót, mely régi fényében függetlenül igyekszik rendet teremteni és egységbe kovácsolni a harcra készeket a Hasadékból áradó démonokkal szemben.
Act2? Akkor valamennyire képben vagy. Anders folyamatos picsogása odáig fajul, hogy felrobbantja a kirkwalli chantryt, ami nem igazán segít a mágusok amúgy sem túl rózsás helyzetén. Meredith (templarok vezetője) parancsba adja, hogy akkor most minden varázshasználó szépen felkoncoltatik. Hawke választhat, hogy melyik csoportot támogatja. A DA2 vége következtében világszinten tele lett a töke mindenkinek, a körök fellázadtak, a templarok kaszaboltak, bumm, kész is a háború. Nem tudom, hogy a konfliktus a DAIban csak mellék, vagy főszerepet kap, mert úgy lenne logikus, hogy az inkvizítor betoppan, asztalracsap, mindenki szépen lehiggad a picsába, az égből ugyanis démonok potyognak, illene előbb azzal foglalkozni.
Sucee: ott a ~.

Úgy értettem, hogy itt is van a rendkívüli vezető, aki helyszínről helyszínre ugrálgat, társakat és szövetségeseket toboroz majd a végén egy központi magas helyen össztűzzel végez a főgonosszal.

Hmmm, ezt elspoilereznéd nekem?
a 2-ből pedig kiderül mitől van ekkora gebasz a világban.
Jó párszor megpróbáltam végigvinni, de a legjobb eredményem idáig Act2 vége volt, annál tovább egyszerűen nem bírtam eljutni. A harcrendszer pfejjj

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Játékmenetileg elég élvezetes lehet, viszont nem tudom ez önmagában mennyire elég. Az origins története ~kb ugyanaz mint a kotoré és a mass effecté, a 2-ből pedig kiderül mitől van ekkora gebasz a világban. Élvezni talán tudod az előzőek ismerete nélkül is azonban annyi utalás és kikacsintás lesz benne, hogy az már inkább tikkelés.
Aribeth: természetesen, sőt, egyből kettőt!

Látod Mattnak magyarázni kellett és még így sem vagyok biztos benne, hogy érti.


Újfent felmerül bennem a kérdés, vajon ez a játék mennyire vállalható az előző két rész nélkül? (vagyis kb az első résznek valahol a felénél hagytam abba...) Az a baj, hogy túl jónak tűnik kitölteni a kb jövőhét és a Witcher3/GTA V megjelenés közötti időt...
Max keresek egy story so far videót, bár ami biztos, hogy az Origins szerintem történetben totál átlagos volt...
“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”