28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Dragon Age: Inquisition



Írd ide hozzászólásod:

-T0ng-
-T0ng- [1675]
Látva egyébként, hogy a Dragon Age Inquisition esetében mit alkottak, nem fogok csalódni a Mass Effect-ben sem. Először kicsit ódzkodtam ettől a többterületes nyílt világtól, mert ha nyílt akkor az egész egybe legyen bejárható, ennek ellenére az első alkalommal mikor rájöttem, hogy mekkora is valójában az első zóna leesett az állam.

Végül varázslót indítottam egyébként! Már a második részben is tetszett, ahogy a varázslatokat dobálják és az arcát is sikerült befogadhatóra megalkotnom. Hozzáteszem a Bioware még a Frostbite 3 engine alatt sem talált megoldást arra, hogy a szakáll illeszkedjen az arc vonalához
davkar9
davkar9 [11515]
Nem tudom. DA2 erőltetett bossfight, ezmostmivolt epilógus után jött a DAI *kezeimmel mérleget mutatok*. Megosztó ez a befejezés (ez nem befejezés volt), biowareEA szereti a dlcit, de én minimum egy awakeing kiegben reménykedem. Ott originshoz képest jobb lett a társakkal való beszélgetés (sten áll leghátul, nyitnám az ajtót, "what is your wish, kadan?"), a felhozatal is kiegyensúlyozottabb lett (kaszok, approval lehetőségek), új skillek, területek, tűrhető történet (utolsó origins dia folytatása), és ugyebár a ME2 féle felkészültség (ami számít is!) rendszer. Awakeninget ugyan egy fél év elteltével dobták ki, én a DAI kieg esetében arra számítok, hogy megvárják a ME"4" megjelenését (állítólag év vége, '16 első negyede, E3 után többet tudunk majd) és azután érkezik majd a kiegészítő. DAI csapat egy része átvonult a ME-hez, lehet majd hasznosítani az új ötleteket. De ne aggódj, amint kapom a DAtól is az érzelmi gyomrost már nyitom is a dragon age spoiler topicot.

Matt: hasonló történet: Sera-Dorian-Bull party
Aribeth
Aribeth [2766]
Szia!
Teljesen jók ezek a meglátások, csak hát még mindig az a probléma, hogy mindezt normálisabban is meg lehetett volna írni a játékban.

De hogy ne csak morogjak: ez a jelenetsor filmbe illően jó. (Oké, a Dawn Will Come-ot már linkeltem, de a Skyfall... Skyhold megtalálós részt szeretem ebből a legjobban.)

Valami hasonló színvonalút vártam volna a játék végétől is.

Davkar:
Most jöhet az új(já) építés, feldobott szálak* folytatása, itt már valószínűleg meglesznek a hiányolt elágazások és lehetőségek

A próféta szóljon belőled, de úgy szeretném tudni, hogy honnan ez a nagy optimizmus.
SPOILER
Például simán lehet, hogy kiszúrják a szemünket egy olcsó félórás "találd meg Solast, és egy gagyi bossfightban nyírd ki" DLC-vel. Persze én is bízom abban, hogy minimum egy Lair of the Shadow Broker/Citadel szintű DLC-t, merészebb álmaimban egy rendes kiegészítőt, esetleg egy épkézláb DA4-et kapunk, csak na, BiowarEA... Kiszámíthatatlanok.


Ami pedig a kasztválasztást illeti: maximálisan egyetértek azzal, hogy a DAI-ban ranged karakterekkel a legelviselhetőbb az élet. Mivel nem volt pofám Amell és Hawke harmadszorra is mágust indítani, egy rugóval próbálkoztam, és onnantól fogva vált kellemesebbé a játék, hogy átigazoltam az íjászkodós képességfára.
ApexShow
ApexShow [40]
SPOILER! SPOILER! SPOLIER!
Eleinte én is ugyanígy le voltam sújtva, mert a két tábor nagy csatájára számítottam, de aztán rájöttem, hogy ezt a küldetést, más szemmel kell nézni. Corypheus már a What Pride Had Wrought küldetésen elbukik, nagyon nem is marad szövetségese, épp ezért mindent egy lapra tesz fel és még azelőtt támad be minket, mielőtt a seregeink nagy része visszatérne az Arbor vadonból. Corypheus hiába ősi Darkspawn magiszter, ő se különb egy hataloméhes gazembernél, csak jóval nagyobb az ereje, és bár jól tudja mozgatni a szálakat, mégis forrófejű... mint egy dühös kisgyerek, aki nem tud veszíteni. Vádaskodik, magyarázkodik és dühöng. Ennek a záróküldinek pont ez volt a lényege, hogy ezt lásd. Persze azért, ezt a küldetést is meg lehetett volna bolondítani valamivel, csak sajnos nem így lett. Viszont engem bőven kárpótolt az epilógus és a stáblista utáni jelent. Látszik, hogy Cory is csak egy bábu volt az igazán nagy halak játszmájában.
SPOLIER VÉGE!
Aribeth
Aribeth [2766]
Doom Upon All the World
Erre nincsenek szavak.
SPOILER
Ennél vérszegényebb, fantáziátlanabb, RÖVIDEBB végső küldetést talán még soha nem láttam Bioware-játékban.
A lezáró cutscene-ek persze kellően hatásosak voltak, nade ez meg mi volt? Fel voltam készülve még legalább egy órányi játékra, valami kergetőzésre és stratégiázásra Skyholdon, mint Denerimben, Kirkwallban, a Collector hajón, a Citadelen, a Földön, a Star Forge-on, és még sorolhatnám, erre annyi az egész, hogy odateleportálok Coryphebutthoz, püfölöm őt és a sárkányt, és ennyi?


Mély tisztelettel elnézést kérek Davkar kollégától, de én nem látom, hogy olyan hű, de meghaladtuk volna az ME3 befejezésének a szintjét.

Ez az a játék volt, amit a sztori*, a csapattársak, a war table és a lenyűgöző helyszínek vittek el a hátukon. Ha a DAO játékmenetét lehetne egyesíteni a DAI pozitívumaival... no, az lenne a tökéletes Dragon Age játék.

Újrajátszás itt nem nagyon lesz, ami alternatív verzió érdekel, azt majd megnézem a tubuson. A DLC-k viszont már holnap jöhetnének, mert természetesen vannak még elvarratlan szálak, továbbá szívesen kalandoznék még egy sort a megszeretett karakterekkel.

* SPOILER
Hozzáteszem, hogy Cory sem volt valami érdekes ellenfél, igazából nem is ő tartotta fenn az érdeklődésemet, hanem a világban már az ő színre lépését megelőzően is jelen lévő konfliktusok - mágusok, templomosok, seekerek, Orlais, Ferelden, elfek, Tevinter, Carta és a többi jómadár - amiket egész jól sikerült ábrázolni. Corywhatshisface csak egy katalizátor volt. De ez nem menti fel az írókat az alól, hogy gyenge főgenyát írtak.

Vissza

Fórumszabályzat