Nekem ez a trailer kifejezetten tetszett, mert meg tudom érteni mindkettejük álláspontját. Artanisét, aki tudja egészen biztosan, hogy van egy sokkal fontosabb ellenség is pillanatnyilag a zergeknél, illetve azt is jól látja, hogy Aiur inkább csak szimbolikus jelentőséggel bír, már nem ezen a bolygón múlik a protossok sorsa. Őszintén szólva ez a logikusabb szemléletmód, úgyhogy kicsit csalódott is voltam, amikor jöttek az első hírek a játékról, és kiderült, hogy a történet fő cselekményszála (legalábbis a játék elején biztosan) Aiur visszaszerzése lesz a zergektől, ahelyett, hogy minden létező értelmes faj egyesítené erejét minél hamarabb, és Amon meg a hibridek ellen készülne. De azért Kaldalist is meg tudom érteni valamennyire, aki számára az elvesztett szülőhazája a legfontosabb. Ha nem lennének ilyen érzelmeik által vezérelt, fanatikus harcosok is a protossok között (zealotok szó szerint), akkor a csatákban már rég elbuktak volna valószínűleg, és a zergek ugyanúgy kiirtották volna őket is, mint a közös teremtőiket. Meg unalmas is lenne, ha a protossoknak a fejlettségük és az intelligenciájuk mellé ne lenne valami hibájuk, emberi tulajdonságuk is, nevetezesen ez a mérhetetlen makacsság. Na jó, kicsit hangulatba jöttem most, azt hiszem.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.