28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Átmentem a forgalmin is! Elméletileg van jogsim!:)



Írd ide hozzászólásod:

gregmerch
gregmerch [3766]
Én is gratulálok !

Nekem anno azt a jó tanácsot adták, hogy a T-jelzést ne tegyem ki, mert vannak, akik direkt arra utaznak, hogy az ilyen kocsik sofőrjeit szívassák. Ez lehet sima szemétkedés is az utakon, de abból is állhat, hogy balesetbe kerget (nem nagyba), és mivel feltehetőleg te vagy a Tanuló (a jelzés szerint), ha vehemensen neked támadva védi az igazát, nem fogsz tudni még rutinosan visszavágni neki, és veled/a biztosítóddal fizettet meg egyéb károkat is.

Persze tudom, hogy lehetsz bármennyire szabályos, ha a közlekedés többi résztvevője nem az, azért jóval kisebb a valószínűsége a gondnak, ha az vagy - főleg, ha határozott is vagy mellé. Az meg marhaság, hogy minden bokor mögött rendőr áll, de azért nagyon erősen ajánlott betartani a szabályokat (legalább "hibahatáron" belül). (Ezt egy olyan ember mondja, aki anno - vagy 23 éve - úgy ment át negyedikre a forgalmi vizsgán, hogy összesen annyi volt háromszor a sara, hogy úgy vezetett, ahogy logikusan közlekedne - és közlekedik azóta - is, pl. nem zéróra lassítottam egy STOP-táblánál, amikor egyértelmű volt, hogy nem jön semerről senki, hanem csak kb. gyök-kettőre, meg ilyenek.)

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Shadowguard
Shadowguard [4577]
Köszönöm mindenkinek

A 108 óra oka egyrészt az volt, hogy nekem ahhoz kellett 50+ óra, hogy gyomorgörcs nélkül be tudjak ülni az autóba. Távolsági útvonalon már előtte is szépen végig tudtam menni, de a városban zavart a többi autós, végig az járt a fejemben, hogy még ha én nem is hibázok, de valaki más lehet hülye (ebben közrejátszhatott, hogy első órán a forgalomban simán kifarolt elém egy okos, ha az oktató nem kap a kormányhoz simán belemegyek, szidta is rendesen).
Másik része, hogy én tényleg az első órán ültem először kormány mögé és az órák között is csak pár alkalommal kíséreltem meg ilyesmit (azért jogsi nélkül egyedül elég kockázatos). Igazság szerint soha nem érdekelt különösebben a vezetés, még a gépen is hanyagoltam az autós játékokat, mert nem az én világom. Oktató mondta is az elején, hogy nagyon kevés ilyen van, aki tényleg nulla tapasztalattal kezd neki.

Mindenesetre az oktató a hétfői óra után azt mondta, hogy szerinte alkalmas vagyok az önálló vezetésre és a közeljövőben úgysem tervezek komoly forgalomba menni. Ha be is kell mennem Egerbe az nem a belváros lesz (ha mégis akkor oda már gyalog megyek).

kopé: Köszi a linket, bár nekem kicsit messze van Meg én is nekik... Azért lementettem, hátha egyszer úgy alakul, hogy kelleni fog.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Vissza

Fórumszabályzat