28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ez volt 2021



Írd ide hozzászólásod:

Aryx
Aryx [4196]
Nem szeretnék túlzottan belefolyni a lenti vitába, de az a helyzet, hogy sokan - hála Istennek - itt racionálisan gondolkodtok, és valahol mintha ugyanezt várnátok el egy pszichotikus állapotban lévő öngyilkos-jelölttől is. Sokáig én is utáltam azokat, akik miatt elkéstem reggel a munkából, mert a metró elé vetették magukat. Aztán pár éve egy nap én is eljutottam egy ilyen állapotba... nem is tudom, valahogy olyan csábítónak tűnt az ötlet, ráadásul sokkal kisebb erőbefektetést és akaraterőt igényelt, mintha saját kezűleg oldottam volna meg a dolgot. Az volt a szerencsém, hogy akkor volt kit felhívnom, amúgy utána napokig felszíni tömegközlekedéssel mertem csak hazamenni. Kurva szar érzés és nem kívánom senkinek, de azóta már nem tudok ugyanúgy gondolni azokra, akiknek sikerült ez a manőver. Nincs meg a végzettségem ahhoz, hogy ezt tényként előadjam, de szerintem ez valahol hasonló ahhoz, amikor az életedért menekülsz, az agyad a túlélési ösztöntől vezérelve kikapcsol, és még csak fel sem fogod, hogy a menekvésben éppen hány embertársadon taposol keresztül, szó szerint. Na hát ez is egyfajta menekvés, csak közben nem old meg semmit, ha sikerül. Szerintem érezze jól magát mindenki a bőrében, az a lényeg, ha meg nem, akkor értelmet kell adni az életnek. Most ez valakinek lehet egy gyerekvállalás, vagy gyerek-nemvállalás, elkezdhetsz valamit tanulni, új célokat keresni, az a jó, hogy tényleg szinte végtelenek a lehetőségek.

#7 Ricsi: kösz, ezt nem tudtam, de hasznos infó.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Vissza

Fórumszabályzat