Grafikai szempontból valóban rengeteget fejlődött a játék, de hát az AITD 1. óta eltelt majdnem 10 év, csak javítani lehetett rajta.Szerintem is nagyon szép lett.
A hangulat viszont nem olyan félelmetesen jó, mint az első részben volt, azonban mindenképpen jobb a 2. és a 3. részhez képest. Nekem például nem tetszettek a modern fegyverek megjelenése, mert ezek rontottak a hangulaton. Egy ódon kastélyban az ember ne plazmavetőkkel harcoljon a túlvilági lények ellen.Jobb lett volna talán, ha egy varázsgyűrű sugaraival lehetne lövöldözni, vagy valami hasonló hangulatban jobban passzoló tárggyal. Az első részben, ha jól emlékszem a legkeményebb fegyver a shotgun volt, de elég is volt annyi.
A logikai feladványok is jók voltak, bár szerintem némi rutinnal nem volt túl nehéz megtalálni a megoldást.De pont így jó, néha gondolkodtató, de nem megoldhatatlan feladatok elé állít. Annak idején emlékszem a Myst nevű játékban kellett hosszú órákat gyötörnie magát az embernek a megoldáshoz és ez egy idő után elveszi az ember kedvét a játéktól. Itt ilyen szerencsére nem volt. Egyszóval tetszett nekem is, bár összeségében még mindig az első rész volt a legjobb a sorozatból, de a második helyen rögtön ez a game áll.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Alone In The Dark: The New Nightmare (Ismertető)
hy! mindenkinek! elég friss levelező vagyok......... (ez gondolom senkit se izgat)
de beszéljunk a játékrol...... az alone sorozatokhoz képes jelentősen nagyon fejlődott mid grafikai mind más szempontokból...... de a hanghatások eléggé gyengék... hogy nekem tetszik e a játék az nem kifejezés! (a demo tesztelője voltam) sok a logikai feladvány benne
a hangulat is jo mi kell még??????
de beszéljunk a játékrol...... az alone sorozatokhoz képes jelentősen nagyon fejlődott mid grafikai mind más szempontokból...... de a hanghatások eléggé gyengék... hogy nekem tetszik e a játék az nem kifejezés! (a demo tesztelője voltam) sok a logikai feladvány benne
a hangulat is jo mi kell még??????
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
