A Flagship Studios lelkesen készül arra, hogy első fejlesztésükkel sikeresen debütáljanak a játékok világában. Önmagában persze ez még nem lenne túl nagy hír, hiszen rengeteg új csapat állt össze a 21. század elején, de mindjárt változik a kép, ha megtudjuk, hogy a teamet olyan ex-Blizzardosok alkotják, akik ott bábáskodtak a Warcraft, a Starcraft és a Diablo születésénél. Az anyacéget elhagyva pedig egy RPG fejlesztésébe kezdtek bele, amely a Hellgate: London nevet kapta. A játék előtörténete kimondottan érdekes: elérkezik az apokalipszis, démonok támadják meg a világot, akik ellen a katonaság biológiai és nukleáris fegyvereket vet be, ám eredménytelenül, a túlvilági lények rövid időn belül letarolják a világot, kiirtják az emberiség jelentős részét, és uralmuk alá hajtják a Föld felszínét. A humánok maradéka London ősi csatornahálózatába ássa be magát, és az ősök tudásához nyúlva kifejlesztenek egy egyedi - mágián és technológián alapuló – harcrendszert, így már talán van némi esély a felszínen a túlélésre. Habár a játék RPG, tehát folyamatosan fejlődünk, új technikákat, mágiaformákat tanulhatunk meg, ám a csata nem egyszerű egér klikkelgetés, így a grafika sem mellékes. Arra viszont azt hiszem nem lehet panaszunk, elég csak a most kiadott új képeket megtekinteni, láthatóan minden nagyon rendben van a Hellgate körül.
Hellgate: London - képek
Új képek a Flagship RPG-jéről.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Hellgate: London
Platform:
Fejlesztő: Flagship Studios
Kiadó: Namco
Forgalmazó: Electronic Arts
Megjelenés: 2007. november 2.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



