GCDC 2007 - második nap
A GCDC fejlesztői konferencia második napján is számos érdekes előadást és kerekasztal-beszélgetést láthattunk. Kezdetnek a City of Heroes/Villains fejlesztőinek előadására ültem be, akik MMO játékuk fejlesztése során szerzett fontosabb tapasztalataikat osztották meg a hallgatósággal. Az ezt követő beszélgetés témája a bestseller játékokról szólt, olyan résztvevőkkel, mint Don L. Daglow a Stormfront Studiostól, akitől már előző nap is egy élvezetes előadást láttunk. Ezután Bruce Shelley, az Ensemble Studio egyik alapítója beszélt arról, hogy játékaik tervezése gyakorlatilag folyamatos játéktesztelés formájában folyik. A tervezési szakasz után hamar játszható prototípust készítenek, és folyamatosan finomítják aztán a játékot. Igaz, hogy így elég könnyen ki tudnak csúszni a fejlesztés tervezett határidejéből, ellenben eddigi játékaik – Age of Empires, Age of Mythology – sikere mutatja, hogy működő fejlesztési modellről van szó.
Az ebédet követően egy másik MMO témájú előadás volt még a nap folyamán, ebben az ArenaNettől Jeff Strain beszélt az online játékok jövőjéről, különböző tervezési szempontokról, a fizetési módoktól az egyszemélyes játéklehetőség biztosításáig. Az egyik legjobban várt előadás a Lionhead főnökének, Peter Molyneux-nek prezentációja ígérkezett, hiszen a legendás fejlesztő remek előadási stílusáról már többször megbizonyosodhattam. Sajnos azonban a konferenciára mégse tudott eljönni, így egy kollégája beszélt a játékokba való beleélés növelésének lehetőségeiről. Ezt követte egy másik jelentős beszélgetés, melyben az Age of Empires első részének három fejlesztője hosszú évek után először ült össze egy asztalnál. A délelőtt már előadást tartó Bruce Shelley-hez Ensemble-os kollégája, Tony Goodman, valamint a Titan Questtel ismertté vált Iron Lore Entertainmentet alapító Brian Sullivan csatlakozott. Érdekes visszaemlékezések hangzottak el a három fejlesztőtől („nem, ez nem egészen így volt” :-), és futólag szóba került az is, hogy az Ensemble jelenleg a Halo Wars játékon dolgozik. A napot Ken Rolston, a Morrowind és Oblivion fejlesztőjének élvezetes előadása zárta, melynek témája a játékokban való történetmesélés volt.
Két érdekes napot töltöttünk az idei GC-t megelőzően a fejlesztői konferencián, és bár óriási titkokra ezúttal nem derült fény, egy-két kivétellel nagyszerű előadásokon vehettünk részt.
GCDC 2007 - második nap
Rövid összefoglaló a második fejlesztői napról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]


