Úgy néz ki, hogy idén lezárulhat a Mass Effect trilógia, melynek első két részét mind a közönség, mind a szaksajtó imádta - a BioWare pedig egy igazi, méltó sztori lezáráson dolgozik jelenleg is. De mi lesz azután? A csapatra ugyanis nem jellemző, hogy túl sokáig ragaszkodjanak egy címhez, ráadásul a kezdésnél az nyilatkozták, hogy a trilógia után nincs több Mass Effect. A játék elsöprő sikere és a sci-fi világ kiaknázatlan részei azonban elbizonytalanították a céget korábbi döntésében, és mára nem is olyan reménytelen a folytatás. A BioWare két vezetője, Greg Zeschuk és Ray Muzyka ezzel kapcsolatban azt nyilatkozták, hogy jelenleg a harmadik részre koncentrálnak, de közben gondolkoznak a jövőn is. Muzyka elárulta, hogy az elmúlt időszakban komolyabban is megvizsgálták a lehetőségeiket, és jó esélyt lát arra, hogy a Mass Effect név nem tűnik el a süllyesztőben. Ez persze nem jelenti azt, hogy Shepard kalandjait tolják ki, hiszen a csapat nyugodtan belefoghat egy teljesen más stílusú játék készítésébe, vagy épp egy új történet kidolgozásába is.
Marad a Mass Effect?
A BioWare már a harmadik rész utáni időkre is gondol.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Mass Effect 3
Platform:
Fejlesztő: BioWare
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés:
2012. március 9. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
-T0ng- 2011.06.29. 18:18 [1675]
Az első kapcsolat háború még nem is lenne rossz ötlet:D Bár én ezeket a történetszálakat kevésbé tartom valószínűnek, mint pl. azt hogy a történet az trilógia által kiváltott nagy háború idején játszódjon.
Kicsit Babylon 5, kicsit Star Trek utóíze lenne, de megállná a helyét.
Szinte látom magam előtt, hogy egy szimpla teherhajó kapitányát alakítjuk majd, aki valahogy zűrbe kerül, és kalandjai során összeszedett társaival kénytelen kimászni a galaktikus slamasztikából XD
Viccet félretéve, én egy valamire nagyon kíváncsi leszek. Még az utolsó DLC előtt és a Cerberus Network leállítása előtt elég sokat olvasgattam a híreket, hogy mi történik a galaxisban. Elég sok olyan dolog volt benne, aminek a megvalósítását várom.
Pl.: Egy új fajt vettek fel a Fellegvár közösségbe, a Raoli-t. Ők egy madárszerű lények és a felvételüknél volt egy kis incidens is...
Vagy pl. Találtak egy elveszett emberi kolóniát, amit még az első kapcsolat háború előtt alapított egy csapat űrhajós, akiket a tömegrelé megtalálása előtt küldtek el, egy feltételezetten életre alkalmas bolygó kolonizálására.

richy25 2011.06.29. 18:05 [1087]
Vagy az Első Kapcsolat háború...
subject17 2011.06.28. 16:52 [7043]
Ezt csupán kiegészítésnek szántam, mert emlékeim szerint így volt :D
Amúgy egyáltalán nem muszáj ebben a korban játszódjon az egész, akár a prothean mészárlást is végigjátszhatnánk :D (happy end nélküli story :D )
Vagy még az emberiség előtti időket, krogan háborúk turian/salarian karakterrel, stb.

-T0ng- 2011.06.28. 16:32 [1675]
Sucee fogadást merek kötni veled, hogy a következő trilógiába is csak emberrel lehetünk majd:D Maga az egész Mass Effect történelem az emberek létére alapoz a galaktikus társadalomban, és biztos vagyok benne, hogy miután a Shepard-trilógiában ilyen magas pozícióba mozdították az emberiséget(A Reaper elsőszámú célpontja) nem fognak másra koncentrálni. Ad. 2.: A Mass Effect mindig is erősen sztori vezérelt volt. Azzal, hogy választhatóvá tennének mondjuk plusz 3 faj, a történetet plusz 3 irányba kéne alakítani, hiszen az emberek cselekedeteinek nem ugyanolyan a megítélése, mint az Aszáriknak vagy a Kroganoknak.
Tartani ezt a történetvezetési formát(továbbvinni a mentéseket) viszont biztos, hogy folytatni akarják, ami lássuk be összevetve a több faj használatával olyan írói munkát igényelne, amihez 10 forgatókönyvíró munkája nem lenne elég. És akkor még a többi erőforrásról nem is beszéltünk.
Megjegyzésként, én elvagyok, hogy csak emberrel lehetek.

McCl@ne 2011.06.28. 16:27 [13409]
izometrikus, körökre osztott RPG-t is csinálhatnának, Infinity Engine-nel, valahol ott porosodik a polcukon!
...aztán hirtelen felébredtem :D
...aztán hirtelen felébredtem :D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]