"Vigyázz velem! Rengeteget Kinecteztem!" - mondhatná az egyszeri ember, akit épp ki akarnak rabolni az utcán, ugyanis érkezik egy önvédelmet oktató játék a mozgásérzékelős eszközhöz, a Kinecthez! Az UFC Personal Trainer óta pedig már el is hisszük, hogy az ilyesminek van létjogosultsága, egyes edzések olyan szinten képesek lefárasztani az embert, hogy azt öröm nézni.
Az Ubisoft új játékában, nem meglepő módon, önvédelmet tanulhatunk, játékos formában, a TV képernyője előtt, egy Xbox 360 segítségével. Attól függetlenül, hogy az említett UFC Personal Traineren kívül is rengeteg fitness játék jelent már meg a kütyühöz, az Ubisoft azt állítja, hogy ez a játék teljesen egyedi lesz és eddig ehhez fogható nem jelent meg. Mintha már hallottunk volna ilyen nagy szavakat.
A Ubisoft büszkén állítja, hogy "a játék fejleszti az önbizalmat és a reagáló képességet, hogy megfelelően tudjunk cselekedni, problémás helyzetekben; ezen kívül pedig a játékosokat arra oktatja, hogy különböző fizikai támadások segítségével védhessék meg magukat, ha gondjuk akadna." A fogásokat minijátékok formájában tanítja meg nekünk a program, melyek harcmodora sokat merít a kickboxolásból és "egyéb, meg nem nevezett harcművészetekből".
Európában november 11-től lesz elérhető a program.
My Self Defence Coach - érkezik a Kinecthez
Önvédelmet oktató játék jön a mozgásérzékelős kütyühöz.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Madrac 2011.10.07. 01:50 [4264]
Annal lehet jobb, mintha egy ninjafilmbol tanulna meg verekedni, de nem hiszem hogy sokkal. :D
.:[Kain]:. 2011.10.07. 00:21 [11704]
játékosan tanulunk önvédekezni, aztán majd játékosan engedik ki a beleinket is az utcára, ha erre hagyatkozunk teljes mértékben...
aki szerint ennek bármi köze van a valósághoz, az nyilván nem volt még se karate, se kick-box, se judo, se semmilyen edzésen...
aki szerint ennek bármi köze van a valósághoz, az nyilván nem volt még se karate, se kick-box, se judo, se semmilyen edzésen...
Dark Archon 2011.10.05. 13:30 [11828]
Ez tök jól működni is fog, amennyiben a támadó szintén Kinect-en keresztül támad :-D
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]









