Október 12-13-án immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Hacktivity, amelynek ezúttal a MOM Kulturális Központ ad helyet. A két nap során előadások, workshopok, játékok és számos egyéb program várja a látogatókat. A két fő előadó ezúttal Jeff Bardin és Sir David Pepper lesz. Az amerikai Bardin a világ egyik legismertebb kiberbűnözés és kiberterrorizmus szakértője, előadásában a nyílt forráskódú kiberinformációszerzés életciklusával foglalkozik, példákkal illusztrálja a kiber kémkedést, ál-személyiségek létrehozását, blogok, közösségi oldalakon fellelhető információk gyűjtését és elemzését. Az Egyesült Királyságból érkező Sir David Pepper a Kormányzati Kommunikációs Központ igazgatója volt, jelenleg pedig a Thales UK tanácsadói testületének tagja. Ő a kibertér evolúciójának eddigi történéseiről és a trendekről beszél előadásában.
A szervezőkhöz összesen 48 pályázat érkezett, ezekből választották ki a 30 előadást és 5 Hello Workshopot, olyan témákban, mint például iOS és Android biztonság, DDOS támadások kivédése, USB-sérülékenységek, adatbázis-biztonság, biometria, webes sérülékenységek, Duqu-, Flame- és Gauss kártékony kódelemzések. A komolyabb technológiai ismereteket keresőknek lesz hibakeresés kernel driverekben, behatolástesztelés magas biztonságú környezetekben és rootkitírás böngészőbe beépülő modulokra. A tavalyi akadályverseny is folytatódik, a Hacker Road 2.0 24 órás kihívással várja a versenyezni vágyókat, sok-sok akadállyal (pl. Wargame játék, Urban Warrior zárnyitás, Splunk alapú nyomozási feladat) - javasolt négyfős csapatban jelentkezni. A szervezők idén 1000-1200 résztvevőre számítanak. A teljes program a rendezvény weboldalán olvasható.
Összeállt az idei Hacktivity programja
Kilencedik alkalommal rendezik meg Kelet-Közép-Európa legnagyobb független IT biztonsági fesztiválját.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]