Már csak bő másfél hét választ el bennünket a legújabb Star Trek játék megjelenésétől. Az 505 Games kiadásában érkező adaptációtól nagyon sokat várnak mind a készítők, mind a rajongók. Utóbbiakból pedig akad bőven, hiszen a több évtizedes múltra visszatekintő televíziós sorozat sokmilliós rajongótáborral büszkélkedhet.
Az IGN munkatársai voltak annyira szerencsések, hogy a megjelenés előtt kipróbálhatták a játékot, élményeikről pedig három videóban számolnak be. Az első trailer a játék legelejébe enged bepillantást, majd megtekinthetünk további két fejezetet is. A látottak alapján bizony bőven akad majd tennivaló az Enterprise űrhajó körül, sok akcióban lesz részünk, repkedhetünk a világűrben akár magával az űrhajóval, akár egymagunk lebegve. Speciális siklóruhánk segítségével az idegen bolygók felszíne felett is képesek leszünk siklani. A videók alapján nagyon ígéretes játékhoz lesz szerencsénk április 26-án PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on.
Közel félórányi Star Trek
Az IGN munkatársai kipróbálhatták a sokmilliós rajongótáborral rendelkező sorozat legújabb videojáték adaptációját. Élményeikről három videóban számoltak be.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Star Trek: The Game
Platform:
Kiadó: Namco Bandai Games
Megjelenés:
2013. április 26. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
Egoraptor 2013.04.18. 13:17 [91]
Videókból úgy tűnik hajaz a Mass Effect érzésre ami pozitív szerintem.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]