Tavaly nyáron jelentette be a Blackpowder Games első játéka, a Betrayer. A független stúdió olyan szakemberek alapították, akik korábba a Monolith kötelékében többek között a F.E.A.R. és a No One Lives Forever játékokon is dolgoztak, így jó érzékük van az érdekes játékok készítéséhez. A Betrayer is érdekesnek tűnik, látványvilágát és történetét tekintve egyaránt. A sztori 1604-ben, Virginiában játszódik, ahol minden ember eltűnt, nekünk pedig ki kell nyomoznunk, hogy mi történt velük.
"A Betrayer tipikusan olyan játék, amilyet a F.E.A.R. megjelenése óta szerettünk volna elkészíteni. Hatalmas nyitott terület vár a játékosra, hogy felfedezze, nyomok után kutasson és gyűjtögessen. A feladatokat agresszívan és csendben lopakodva is meg lehet oldani. Így a felszereléseket is úgy lehet összeválogatni, hogy a játékos stílusához a legjobban passzoljon. Kimondottan a játékosra épül a játékélmény." - nyilatkozta Craig Hubbard, a játék tervezője és írója.
A játék bejelentésekor sokan húzták a szájukat annak különös, fekete-fehér látványvilága miatt. Nekik sem kell aggódni és lemondani az alkotásról, ugyanis lehetőség van e látvány megváltoztatására is, így egy teljesen hagyományos (értsd: színes) grafikát kapunk.
A Betrayer korai változata tavaly augusztus óta elérhető a Steamen, de tegnap óta már a végleges változat vásárolható meg, március 31-ig 10%-os kedvezménnyel.
Megjelent a Betrayer
A különös látványvilágú játék a Steamen vásárolható meg.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]