Szintén a PAX Easten került bejelentésre a Respawn Entertainment fejlesztésében nemrégiben megjelent új FPS őrület, a Titanfall első DLC-je, amely az Expedition alcímre hallgat. A letölthető tartalom továbbviszi az egyes frakciók harcának történetét, mellette pedig új játékelemek és friss többjátékos pályák kerülnek a programba. A három új aréna (Runoff, Swamplands, Wargames) egyike egyfajta dzsungel jellegű erdős-fás területre kalauzolja el a játékosokat, így ehhez alkalmazkodva immár nem csupán a falakon, hanem a fák ágain is tudunk közlekedni. A másik kettő közül eddig csupán egyetlen új pálya került részletesebb bemutatásra, ez leginkább a TRON filmek világát idézi majd fel a fejlesztők nyilatkozata alapján. A harmadik új helyszín egyelőre nem ismert, így még nem tudunk mindent a hamarosan megjelenő letölthető tartalomról. A fenti arénák mellett új játékmódok is várhatók, mint például a 2v2 Last Titan Stand, amelyben kétfős csapatok küzdhetnek egymással az utolsó monstrum talpon maradásáig. Különböző, titánspecifikus bónuszokat adó kártyákkal is gazdagodik a játék, valamint immár az egyes játékosokra könnyebben, név szerint (hashtag alapján) is rákereshetünk. Bár új robotok érkezéséről egyelőre nem szól a fáma, arra azért tettek utalást a fejlesztősrácok, hogy elképzelhető az egyes titánok személyre szabása a közeljövőben, ami egyelőre csupán optikai tuningot jelentene.
A Titanfall: Expedition DLC előreláthatólag májusban jelenik meg valamennyi platformra, és a Season Passt korábban megvásárlóknak már nem kell külön megvenniük.
Titanfall: Expedition DLC májusban
A Respawn Entertainment sikeres óriásrobotos multiplayer shootere megkapja az első DLC-jét.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Titanfall
Fejlesztő: Respawn Entertainment
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés: 2014. március 14.
Minimális rendszerigény: AMD Athlon X2 2,8 GHz/Intel Core 2 Duo 2,4 GHz, 4 GB RAM, Radeon HD 4770 vagy GeForce 8800 GT videokártya 512 MB memóriával, 50 GB HDD, 64 bites Windows Vista SP2/Win 7 SP1/Win 8
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
