Május elején robbant a hír, miszerint az Epic folytatja azt a szériát, amelyről talán a legtöbben ismerik a világon. Nem, nem a Gears of Warról van szó, hanem az Unreal Tournamentről, amelynek első része még 1999-ben jelent meg. A játék mára kultikus státuszba emelkedett, mint a multiplayer FPS-ek egyik legalapvetőbb alkotása. Az elmúlt másfél évtizedben még három részt élt meg: Unreal Tournament 2003, 2004, valamint 2007-ben az Unreal Tournament 3, utóbbival debütált a máig nagyon népszerű Unreal Engine 3.
A stúdió e hónapban jelentette be, hogy készül az új játék, amely nem is igazán folytatás, mint inkább reboot lehet. A látványért természetesen már az Unreal Engine 4 felel majd, de a bejelentéshez egyelőre nem csatoltak sem képeket, sem videót, így azt csak találgatni lehet, hogy mire számíthatunk. A napokban viszont egy érdekes anyag bukkant fel a világhálón, amelyet az Epic stúdiójában rögzítettek. Ezen a fejlesztők játszanak a játék egy nagyon korai változatával, amelyről nem is láthatunk túl sokat, azt is csak kamerás minőségben. Az viszont még egyértelműen látszik, hogy egy nagyon kezdetleges verzióról van szó. A hírek szerint az első alfa változat hónapokon belül megérkezhet, de a végleges kiadás egyelőre nem kapott premierdátumot. Az viszont már biztosnak tekinthető, hogy ingyen lesz elérhető.
Kamerás felvétel az új Unreal Tournamentről
A fejlesztők készítettek egy rövid videót a stúdióban, amelyen épp az új játék egy nagyon korai változatával játszanak.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
SwitcX88 2014.06.01. 23:43 [621]
Mindent a rajongókért! Érdemes figyelni a fórumot, sőt lehet küldeni ötleteket is.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]