Érdekes játék lesz az Ashen, amelyet a Microsoft E3-as konferenciáján mutattak be. A történet egy olyan világban játszódik, ahol nincs nap az égen, az egyetlen természetes fényforrást a néha kitörő vulkánok jelentik. Mi egy ebben a világban kószáló vándort alakíthatunk, akinek nincs más célja, mint találni egy helyet, amit végre otthonnak hívhat. A nyílt világú szerepjátékot a fejlesztők passzív többjátékos élményként jellemzik, hiszen a szereplők, akikkel találkozhatunk, szintén más játékosok, az pedig egyedül rajtunk múlik, hogy milyen kapcsolatot alakítunk ki velük. Ez is adja a játék lényegét: kapcsolatokat kell kötnünk másokkal. Mi dönthetjük el, hogy kivel barátkozunk össze, kit vezetünk el a táborunkba, hogy ott megmelegedjen a tűznél. Ebben a világban nem jó sokáig magányos farkast játszani, hiszen minden szereplő más és más területen jeleskedik, így a túléléshez idővel elengedhetetlen, hogy másokkal szövetkezzünk. Az Ashen elég sajátos atmoszférával fog rendelkezni, erre pedig csak rátesz egy lapáttal a kissé minimalista, ám nagyon egyedi látványvilág is. A szereplőknek például nincs arca.
Az Ashen az indie Aurora44 stúdiónál készül PC-re és Xbox One-ra, de megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkezik. Bővebben pedig a hivatalos oldalon olvashattok róla.
Ashen - egy vándor története egy furcsa világban
Nem csak a játék látványvilága egyedi, de az atmoszférája is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]




