Az idei október érdekes hónap lehet a PlayStation 4 felhasználók számára. Nem csupán a videojátékos őszi főszezon kellős közepét élvezhetik majd megannyi ígéretes játékpremierrel, de új kiegészítőket is vásárolhatnak majd konzoljukhoz. Pár nappal ezelőtt mutatta be hivatalosan licencelt távirányítóját a PDP, amely a konzol médialejátszó oldalát szeretnék sokkal kényelmesebbé tenni. Ma pedig a Hori jelentette be, hogy készül a Tactical Assault Commander 4, amely egy billentyűzet-egér párost takar kifejezetten a Sony konzoljához.
Az USB-n csatlakozó eszköz lényegében a DualShock 4 analóg karjait imitálja a billentyűzetek WASD gombjaival és az egérrel. Ezek mellett természetesen a kontroller összes gombja megtalálható a billentyűzeten is, sőt, annak hátulján még az érintőfelület is helyet kapott. Külön billentyű felel a sétálásért és a mesterlövészkedésért, de nem maradhat el a share billentyű sem. Az első ránézésre kicsit kuszának tűnő kiosztás valójában úgy lett kialakítva, hogy bal kézzel minden funkció kényelmesen elérhető legyen. A sötétben való használatot pedig egy narancssárgás háttérfény segíti. Az egér is egész mutatós, azon is találunk extra gombokat, bár sajnos a képek alapján nehéz eldönteni, hogy melyik milyen célt szolgál majd.
A kiegészítő a tervek szerint valamikor októberben kerül forgalomba 130 dollár (~36 000 forint) körüli áron.
Hivatalos PS4 billentyűzet és egér a Horitól
A PS4 távirányító után egy olyan eszközt is bejelentettek, amelyre valószínűleg sokkal többen fognak majd ugrani.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
GeryG 2015.07.28. 11:07 [2377]
Hát, azért már nem most kezdték felismerni. :) EZ már PS3 korszakban is volt nagyon hasonló célzattal. :)
Lacko 2015.07.28. 06:52 [11561]
Akkor most ez azt jelenti, hogy kezdik elismerni a konzolosok is, hogy FPS-t csak bill+egérrel lehet játszani? ;)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]





