Az Eugen Systems is kilátogatott Kölnbe az idei gamescomra, ahová az őszre várt Act of Aggressiont is magukkal vitték. A játék három frakció harcait dolgozza fel, ám ezek közül eddig csak kettőt, a US Armyt és a Chimerát ismerhettük meg. A rendezvényről érkezett legújabb előzetesben viszont már a harmadik frakció, a Cartel is bemutatkozik. Mint a másik két frakció esetében, a Cartellel is egészen más felfogásban kell nekiállni a játéknak: a bázisok felhúzásához nagy mennyiségű alumíniumra van szükség (ez a játék egyik fő nyersanyaga), ám az egységek legyártása már pusztán pénzkérdés – hiszen mégis csak egy katonai vállalatról beszélünk, amely zsoldosokat alkalmaz. Nagyban támaszkodnak a legújabb katonai fejlesztésekre, egységeiket és épületeiket is képesek elrejteni a szem elől.
A Cartelt vadonatúj trailerben mutatták be a közönségnek, de az előrendelők számára elérhető béta változat más újdonságokkal is bővült, ezeket főleg a játékosok visszajelzései alapján válogatták össze. A legfontosabb újítás a zoom mértékének 30-40%-os növelése, vagyis mostantól még többet láthatunk a harctérből, még mielőtt a képernyő átváltana a szatellitre – ezt mostantól külön billentyűvel érjük el.
Az Act of Aggression szeptember 2-án fog megjelenni kizárólag PC-re, de így még van lehetőség, hogy előrendeljétek a Steamen és idő előtt kipróbáljátok!
Act of Aggression - bemutatkozott a Cartel
A gamescomon új trailerben leplezték le a játék harmadik frakcióját, amely már a bétában is elérhető.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Act of Aggression
Platform:
Fejlesztő: Eugen Systems
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés: 2015. szeptember 2.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]