Márciusban még a Fable Legends projekt lelövéséről híreztünk, de már akkor ott volt a levegőben a Lionhead Studios jövőjének bizonytalansága. Optimistán akkor még igyekeztünk nem múlt időben beszélni róluk, de sajnos a tulajdonos által kitűzött határidő lejárt, nem találtak vevőt a fejlesztőcsapatra, így ma van az utolsó nap a 20 éves cégnél.
Peter Molyneux a Bullfrogtól való távozása után, többek közt Steve Jacksonnal közösen hívta életre ezt a guildfordi fejlesztőstúdiót 1996-ban, hogy aztán öt évvel később, 2001-ben jelenhessen meg első játékuk, a leginkább pozitív kritikákat kapó Black & White. Az istenszimulátor után az akció-RPG-k világa felé vették az irányt, és a 2004-ben elkészült Fable egy újabb jól sikerült játék lett, egy újabb szériát megalapozva. 2005-ben a Black & White folytatása, valamint a szintén újabb stílust - egyfajta menedzserjáték/szimuláció hibridet - képviselő The Movies jelent meg tőlük, majd 2006-ban felvásárolta a céget a Microsoft. Ezt követően már csak a Fable széria folytatásaira és mellékágaira koncentráltak, egészen a közel két hónapja lelőtt Fable Legendsig. Molyneux amúgy ezen a játékon már nem dolgozott: 2012-ben távozott a csapattól, a Fable: The Journey befejezését követően.
Bezárt a Lionhead Studios
A mai nap az utolsó a 20 éves brit fejlesztőcsapatnál.
Fotónk a 2000-es ECTS idején készült a Lionhead egyik alapítójáról, Steve Jacksonról.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Wing 2016.05.02. 09:49 [4603]
Emlékszem, Te nagyban toltad anno a Moviest, még valami háborús filmed is rémlik halványan :)
Lacko 2016.04.29. 14:07 [11560]
Soha nem reménykedtem benne igazán, de egy Movies 2 vagy legalább néhány DLC bőven belefért még volna. Rengeteg potenciál maradt még abban a játékban. És annyira sajnos nem volt nyitott, hogy komolyan moddolni lehessen.
Na mindegy, csak ez jutott eszembe erről a szomorú hírről...
Na mindegy, csak ez jutott eszembe erről a szomorú hírről...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
