A stratégiai játékairól ismert Eugen Systems tavaly jelentkezett eddigi legutóbbi alkotásával, az Act of Aggressionnel. Az az óta eltelt hónapokat sem lazsálással töltötték, de egyelőre nem következő játékukon dolgoztak, hanem a legutóbbinak a felújításán. Kicsit talán fura lehet egy bő féléves alkotás esetében máris felújításról beszélni, de tény, hogy elkészült az Act of Aggression: Reboot Edition. Ez valójában inkább nevezhető egy nagyobb játékmeneti frissítésnek, ugyanis elsősorban erről van szó. A fejlesztők alaposan leegyszerűsítették és ezáltal fel is gyorsították a játékmenetet, hogy az sokkal inkább az akcióról szóljon. A kutakból nyert olaj mostantól automatikusan pénzzé változik, nem kell erre külön odafigyelnünk. A bázisépítés is átalakul: a hagyományos stratégiai játékokhoz hasonlóan a bázisépítő egységek vezérelhetővé váltak. A repülőgépeket sem kell többé külön irányítanunk, csak megadni nekik a célpontot és azok már repülnek is, hogy porig rombolják. Ezeken túl általánosságban is sokat gyorsítottak a játékmeneten. Az egységek reakcióideje a felére csökkent, jobban gyorsulnak, erősebben fékeznek és gyorsabban kanyarodnak.
A Reboot Edition az eredeti kiadástól teljesen függetlenül vásárolható meg a Steamen, ráadásul ma még fél áron szerezhető be. Ez persze csak azoknak lehet érdekes, akik korábban nem vették meg az előző verziót. Aki viszont korábban már bezsákolta, az ezt a kiadást ingyen tölteti le és szabadon válthat a két változat között.
Megérkezett az Act of Aggression: Reboot Edition
A felújított kiadásban alaposan leegyszerűsítették és felgyorsították a játékmenetet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Act of Aggression
Platform:
Fejlesztő: Eugen Systems
Kiadó: Focus Home Interactive
Megjelenés: 2015. szeptember 2.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Barthezz 2016.05.12. 10:42 [54698]
Érdekesen hangzik, bár a felsoroltak közül néhány dolog már a patch-ek után is jelen volt (pl. a repülők automatikus támadása). Mivel a kampányból már csak 3 küldetés van hátra, így most már befejezem a régebbi játékmenet alapján, vélhetően a mentések sem lennének kompatibilisek. Ha korábban jön ez a frissítés pár hónappal, akkor lehet ezzel álltam volna neki a kampánynak.
Az újítások közül az irányítható bázisépítő egységeket tartom a legfontosabbnak. Nagyon megkeserítette az eredeti játékmenetet, hogy egyrészt egy már megrendelt építést így alig lehetett visszavonni, másrészt követhetetlen volt a bázisépítő egységek útja és sorrendje, a távoli pontokat csak nagyon későn érték el. Az erőforrások egyszerűsítése a leírás alapján nem teljesen tiszta számomra, az olajból eddig is automatikusan pénz lett, csak silókat kellett építeni a felhalmozáshoz. Ha azt értik ezalatt, hogy a másik 2 erőforrás (fém és ritka anyag) kivételre kerül, az viszont egy nagyon rossz irányú butítás lenne. A játék sava borsát éppen a 3 erőforrás kitermelésnek megfelelő balanszolása adta, ami oldalanként és a játék szakaszát illetően is eltért. Pl. az US Armynak az elején pénz kell sok, majd fém, a Chimerának ezzel szemben az elején kell több fém, majd a pénz kerül fókuszba, a játék utolsó szakaszán pedig a ritka anyag. A Cartel ezzel szemben már a játékszakasz közepén is sok ritka anyagot igényel, viszont ők ezt a megfelelő épületek felhúzásával önmaguk is elő tudják állítani.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]