28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Óratoronyban játszódik a The Watchmaker

Helyre kell állítanunk a toronyórát, különben megvadul az idő.

Írta: GeryG

Időt manipulálni menő dolog, kivéve, ha történetesen te vagy az idő őrzője. Ha épp nem is az idő őrzője, de valami hasonló szerepet tölt be az óratoronyban Alexander, a The Watchmaker című kalandjáték főhőse. A játékot a Micropsia Games készíti a 1C Company felügyelete mellett és valamikor jövőre jelenhet meg. A történet szerint Alexander egy napon arra ébred, hogy valaki megrongálta a toronyóra szerkezetét, ezért az idő megvadult. Rá vár hát a feladat, hogy felmásszon a torony csúcsába és helyrehozza a hibát. A játékmenet is az időre épül, hisz hősünk életét is években méri, ám ezek meglehetősen gyorsan peregnek, ráadásul az ellenségeink (mert elvileg ilyenek is lesznek) támadásai is gyorsítják ezt a folyamatot. Hogy ne haljon meg idő előtt végelgyengülésben, időt kell gyűjtenie (vajon a készítők látták a Lopott idő című filmet?), ezzel konzerválva a fiatalságát. Az öregedés egyébként meg is látszik majd karakterünkön, annak arcán, tartásán és mozgásán is. A játékmenet másik pillérét az ügyességi feladatok és a rejtvények adják.
A The Watchmaker PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül és várhatóan 2017 második negyedévében érkezhet meg.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Watchmaker
  • The Watchmaker
  • The Watchmaker
  • The Watchmaker
  • The Watchmaker
  • The Watchmaker
  • The Watchmaker
  • The Watchmaker

The Watchmaker

Platform:

Fejlesztő: Micropsia

Kiadó: 1C Company

Megjelenés:
2018. május 17. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!