Az első rész rajongói évek óta várják a napokon belül elérkező pillanatot, amikor végre megjelenik az Outlast 2. Az első borzongás még 2013-ban jelent meg és akkor felült a horrorjátékok képzeletbeli trónjára. Onnan azonban a Resident Evil 7 sokak szemében letaszította, így most ismét a Red Barrels stúdión a sor, hogy megmutassa, még mindig ők a műfaj királyai.
Az Outlast 2 története ismét egy újságíró körül bonyolódik (az első részben ugye egy oknyomozó riportert alakítottunk). Ő és felesége nagy elismertségnek örvend, hiszen rendre olyan témák és esetek után erednek, amelyekhez másoknak nincs gyomra vagy bátorsága. Legújabb nyomozásuk az arizonai sivatagba vezeti őket, ahol sötét titkok után kutakodnak – vesztükre. A fejlesztők ígérete szerint mindaz visszaköszön majd az új játékban, amely az első részt naggyá tette, de annál sokkal tovább merészkedtek el ezúttal. Remélhetőleg ez nem csak üres duma. Az Outlast 2 közelgő premierje alkalmából ma megérkezett a launch trailer, amely mindenképpen biztató képet fest.
Aki pedig valamilyen oknál fogva lemaradt az első játékról és annak DLC-jéről, annak sokkal inkább az Outlast Trinity lehet érdekes. A csomagban ugyanis az első rész, a Whistleblower DLC, valamint a második rész kapott helyet. Ehhez is érkezett egy új előzetes. Mind az Outlast 2, mind az Outlast Trinity április 25-én jelenik meg. Előbbi konzolok mellett PC-re is, míg utóbbi csak PlayStation 4-re és Xbox One-ra.














