A The Wolf Among Us 2 és a The Walking Dead: The Final Season mellett volt egy harmadik bejelentése is tegnap a kalandjátékokra szakosodott Telltale Gamesnek. Mindkét említett játék új évada csak valamikor jövőre várható, ám a Batman: The Enemy Within már idén nyáron megjelenik. A Batman – A Telltale Games Series második évadának nyitó epizódja, a The Enigma augusztus 8-án fog debütálni. Ennek megfelelően erről érkeztek a legbőségesebb információk is. A történet szerint ismét Riddler kavarja majd a lapokat Gotham városában, de mellette Joker is feltűnik majd a színen. Hogy még bonyolultabb legyen, egy titokzatos szövetségi ügynök is felbukkan, de róla egyelőre nem sokat tudni. Az viszont biztos, hogy ismét rengeteg feladat vár Bruce Wayne-re és Batmanre egyaránt.
A fejlesztők ígérete szerint az új évadot bárki elkezdheti majd anélkül, hogy az elsőt teljesítette volna. Ám, aki megtette, az az ott hozott döntéseinek következményeivel itt is számolni kényszerül. Ahogy azt a stúdió játékaitól már megszokhattuk…
A Batman: The Enemy Within PC-re, Macre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog augusztusban megjelenni, az iOS és Android változatok csak később várhatóak. Ugyanígy a konzolos kiadás dobozos verziói is csak valamikor októberben érkezik meg, rajta az első epizóddal, valamint a többit tartalmazó season pass-szal.






