28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

PlayStation 4-et fagyaszt az Anthem

Több felhasználó jelezte, hogy lefagy a konzolja játék közben.

Írta: Dino 1 hozzászólás

Ma már úgy néz ki, nincs AAA-s megjelenés problémák nélkül. Persze ha egy játékból sokat adnak el, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy legyen olyan konfiguráció, ami kimarad a tesztből, azonban ha egy konzolról van szó, akkor már inkább nevezhető furának a dolog. És most pont ez a helyzet: egyes felhasználók arról számoltak be, hogy a frissen megjelent Anthem lefagyasztotta a PlayStation 4-üket.

A fagyások pedig úgy néz ki, nem is egyfajta módon történnek. Van, akinek 4 küldetés végigjátszása során kétszer megszakadt a kapcsolata, míg egynél kék képernyős hibaüzenettel lépett ki a játék. Másoknál viszont ennél durvább a helyzet: a konzol egyenesen kikapcsolt játék közben, mintha leállítás nélkül kihúzták volna a konnektorból, az újraindításhoz nem volt elég a kontroller PS-gombjának megnyomása, és a PS4 le is ellenőrizte a winchestert bekapcsolás után. Legextrémebb esetben pedig a gépet nem is lehet elindítani rendesen a fagyás után.

A hírek szerint a hibajelenség nem egyfajta masinán történik, hanem PlayStation 4 Prón és PS4 Slimen egyaránt előfordul.

Az Electronic Arts és a BioWare már vizsgálja az esetet, és arra kérik a felhasználókat, hogy aki belefutna a hibába, jelezze nekik a pontos hibaüzenetet, hogy ez is segítse őket a megoldás megtalálásában.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Anthem

Platform:

Fejlesztő: BioWare

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés: 2019. február 22.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Na, akkor nekem mákom van. Sima, 1TB-s PS4-en, szinte hang nélkül hasít, se crash, de még FPS ingadozás se volt eddig, pedig jó pár látványos robbantgatásban vettem már részt. Igaz, kb. 1 hónapja vittem el egy kipucolásra a kicsikét, de kétlem, hogy ez annyit számítana a lefagyasztás szempontjából. Mindenesetre gáz. :-/
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)