Az Ironward stúdió 2014-ben mutatta be izometrikus nézetű akció-stratégiai játékát, a The Red Solstice-t. A történet a Marson játszódott, amelyen pusztító homokvihar söpört végig, elszakítva az emberi kolóniákat a Földtől. Mi pedig egy csapat élén érkeztünk meg a vörös bolygóra, hogy kiderítsük, mi történet a telepesekkel.
A stúdió a napokban bejelentette, hogy már dolgoznak a folytatáson, készül a The Red Solstice 2: Survivors. A sztori ezúttal 117 évvel a Föld pusztulása után játszódik, nekünk pedig – ahogy arra a cím is utal – a puszta túlélésért kell majd küzdenünk. A fejlesztők tovább fejlesztik az első részben megismert harcrendszert, de ezúttal kapunk fejleszthető technológiákat, nyersanyag-menedzsmentet és időnként döntési kényszerbe is kerülünk majd a küldetések során. Mindezt a készítők nyakon öntik az Alien filmekre is jellemző állandó feszültséggel, hogy egy percig ne érezzük magunkat biztonságban.
A poszt-apokaliptikus kalandokat akár nyolcfős kooperatív módban is átélhetjük, amelyben minden játékos más és más szerepet tölthet be a csapatban, mivel karakterosztályból is nyolc lesz a játékban.
A The Red Solstice 2: Survivors kizárólag PC-re készül, de a fejlesztők egyelőre még hozzávetőleges megjelenési dátummal sem szolgáltak.







