Hogy végül milyen érdemi újdonságok kapnak helyet a Football Manager 2020-ban, azt egyelőre csak találgatni lehet. A fejlesztő SI Games néhány héttel ezelőtt már felvázolta a terveket, melyek szerint idén az utánpótlás, a klubfilozófia alakítása, a játékosok pályamodellje, valamint a menedzserek munkáját segítő stáb kerül terítékre. A stúdió emellett azt is elárulta, hogy a játék összes dobozos példánya teljes mértékben újrahasznosított papírból készült tokban kerül majd a boltok polcaira.
Ma pedig kiderült az egyik legfontosabb részlet is a játékról, vagyis a premierdátum. Eszerint a virtuális futballmenedzserek idén november 19-én vethetik bele magukat a munkába PC-n és Macen.