A Westwood Studios bejelentette új játékát, a Dune sorozatot teljes 3D megjelenítéssel folytató Emperor: Battle for Dune-t, mely a tervek szerint 2001-ben jelenik meg.
A játékban lévő Planetary Campaign elnevezésű küldetéssorozat 33 pályából fog állni és teljesen nem-lineáris szerkezetű lesz, több mint 100 küldetéssel. A játékos szabadon dönthet majd, melyik terület felé folytatja a terjeszkedést. A leigázott területeken lévő csapatokat sajátjaival egyesítheti, de az is előfordulhat, hogy ő lesz kénytelen visszavonulni valahonnan. Az Emperor: Battle for Dune-ban a Dune sorozatban megszokott három uralkodóház közül, az Atreides, a Harkonnen és az Ordos közül választhatunk, ezek mindegyike más és más egységekkel rendelkezik. Mindegyik ház öt "alházzal" rendelkezik, melyek közül kettővel léphetünk szövetségre, melynek előnye az, hogy felhasználhatjuk
speciális fegyvereiket és képességeiket.
A Westwood szokásához híven a történetet filmjelenetekből tudhatjuk meg. Ezekben olyan színészek kapnak szerepet, mint Michael Dorn (Star Trek: The Next Generation), Vincent Schiavelli (Ghost, Man on the Moon, Batman Returns) és Musetta Vander (Wild Wild West).
Természetesen a multiplayer játékról se feledkeztek meg, így akár kooperatív módban is végigvihetjük az egyszemélyes játék küldetéseit, de játszhatunk a Westwood ingyenes internet szerverén, a Westwood Online-on keresztül is.
Új Dune játék 2001-ben
A Westwood jövőre folytatja Dune RTS sorozatát.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]