Aki annak idején játszott az eredeti Thief: The Dark Projecttel, annak bizonyára örökre beégett az emlékezetébe az a semmi máshoz nem hasonlítható sötét hangulat. Akkoriban - 1998-ban - még nem volt annyira elterjedt, hogy egy-egy játékban lopakodni kell, hogy az árnyékoknak taktikai szerepe van, ezért is nyújtott igazán újszerű játékélményt. A játék még két folytatást kapott, a harmadik rész már a külső nézettel is kísérletezett inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Aztán tíz éves csend következett, míg 2014-ben meg nem jelent az új Thief, ám ez a reboot messze nem tudott olyan sikeres lenni, mint elődei, így ismét fiókba került a franchise. Leszámítva egy kevesek által ismert VR-játékot tavalyról, egészen mostanig nem is vették elő onnan. Most viszont a klasszikus játékok felújítására szakosodott Nightdive Studios bejelentette, hogy készül a Thief: The Dark Project Remastered.
A felújított kiadás a stúdió saját fejlesztésű KEX motorjára készül, a grafika pedig az előzetes alapján épp csak annyira újul meg, hogy a mai szemnek is megfeleljen, de közben maximálisan hű maradjon az eredeti hangulatnak. A játékmenet is marad a már ismert, csak ott csiszolnak rajta, ahol feltétlenül szükséges. Garrett, a főhős nem egy harcos, hanem egy mestertolvaj, így bár van kardja és íja is, a nyílt konfrontáció sosem lesz a legjobb megoldás. Helyette sokkal célrevezetőbb lesz elkerülni vagy lesből leütni az őröket. A játékmenet legfontosabb eleme az árnyékok kihasználása, valamint a figyelemelterelés. Ehhez különböző típusú nyilakat használhatunk, amelyekkel kiolthatjuk a fáklyákat vagy elcsalhatjuk az őröket.
A Thief: The Dark Project Remastered PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch 2-re készül, de a megjelenés dátuma egyelőre nem ismert.






