A Shrek producere, John Williams nagy fába vágta a fejszéjét, amikor jól bevált stílusát, a felnőtteknek is szóló, kompjúteranimációs gyerekkomédiát Amerikából Angliába költöztette, és ott készítette el új filmjét. A Vad galamb (Valiant, hazai bemutató: szeptember 15) azonban kiállta a próbát. Az angolos humorú történet és főszereplője, a kis galamb, akinek bögyében van már az otthon ülés és jelentkezik a hadseregbe, egy rohammal meghódította a nézők szívét.
Az első részben Virgonc, a vad galamb a második világháború izgalmaiba keveredik bele, és a producernek valamint az íróknak komoly fejtörést okozott, miképpen térhetne vissza újra. Azóta elkészült a második rész forgatókönyve, méghozzá úgy, hogy szükség esetén akár egy harmadik folytatást is lehetővé tegyen: a kis galamb a második részben már repülő James Bond lesz, angol szuperkémet fog játszani, aki szellemesen és elegánsan oldja meg a rábízott, bonyolult feladatokat. Az alkotók azonban ígérik, hogy hősük eddigi, szeretetreméltó naivitásából sem fog veszíteni, sőt, új kalandjaira az első részben megismert egész raj, a leginkább Rejtő-figurákra emlékeztető társai is elkísérik majd.
A Vad galamb visszatér
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:17
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1584]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
