Amint a kiadott sajtóanyag alapján készült előzetesben már említettem, nagyon vártam a játék teljes verziójának megjelenését. Egy kissé talán elbizonytalaníthatta az embert a december tájékán napvilágot látott demo verzió, de a végleges változat már sokkal jobban sikerült, és egy jó kis játékkal leptek meg bennünket a fejlesztők.
Lényegében egy három kategóriában játszható GT autóversenyről van szó, amiről azt érdemes tudni, hogy igencsak szériaautóra emlékeztető brutális versenyautók szaggatják az aszfaltot, egy merész versenypálya-ültetéssel és komoly aerodinamikai elemekkel. Sajnos nem igazán találok párhuzamot a GT-autók valós mozgásával és a játékban tapasztalhatókkal, de mivel arcade-autóversenyről beszélünk és nem szimulációról, ez egyáltalán nem nevezhető komoly hibának. A versenyek izgalmasak, a grafika szép, bár nem kivételes, a játék élvezhetősége jó, bár nem kivételes. A játék jellegét leginkább a Le Mans 24h-hoz tudnám hasonlítani, grafikai hasonlóságot pedig a Half Life-fal találtam (ez aztán merész párhuzam :-) – Dino). Az autó kezelhetősége sajnos már nem a Le Mans-tól öröklődött, de ezúttal is megszokható irányítási lehetőséget kaptunk a kezünkbe.
A versenyeket három kategóriában küzdhetjük végig, és egyre feljebb haladva a ranglétrán, egyre keményebb ellenfelekkel mérhetjük össze erőnket és tehetségünket, persze egyre nagyobb sebességnél. Így versenyzői törzsfejlődésünk során egyre komolyabb és komolyabb kihívások elé állít minket a játék. Csupa érdekes, izgalmas és gyakran jól ismert pályán száguldhatunk a kategóriánkon belüli öt ellenfél ellen. Az autósportokban valamennyire járatosaknak legalább névről illik ismernie – de leginkább a pályarajzot kívülről tudnia – a következő pályákat: Silverstone, Hockenheim, Monza. Ezek a Formula 1-ben is előforduló pályák Hockenheim kivételével valós pályarajzukkal szerepelnek a programban, bár ami azt illeti, néhol fellelhetők apróbb hiányosságok és pontatlanságok, de ez azt hiszem, senkit nem fog vészesen érdekelni egy komoly párharc közepette. A párharcot kizárásos alapon merem ilyen nyíltan kijelenteni, ugyanis a többjátékos-módban összesen két fél „birkózhat”! Ezt azért a mai világban az ember már leginkább kevesli, pláne, hogy ez a többjátékos-mód is a jó öreg osztott képernyős megoldással örvendeztet meg minket. Ez a része a programnak olyan, akár a ’90-es évek derekán készült Lotus néven futó DOS-os játék. Mai szemmel egyszerűen élvezhetetlen és zavaró. (Nem tudom, én azért szoktam örülni, ha egy játékba belekerül az osztott képernyős mód is. Nincs mindenkinek lehetősége hálózatban játszani... – Dino)
Ha kihevertük az osztott képernyő okozta sokkot és epilepsziás rohamokat, az egyjátékos módban egészen tűrhetően kézben tudjuk tartani a saját versenyeinket, ha már hozzászoktunk az irányításhoz. Versenyzésünket a menüben ki-be kapcsolható blokkolás- és kipörgés-gátló segíti (ABS, TC), melyeknek működését, ha hangok alapján nem is, de a fordulatszámmérőben fel-fel villanó „aktív”-lámpa pulzálása alapján érzékelhetjük. Ez idáig teljesen elfogadott pályaautózást megkönnyítő segítség. Viszont, ami a hihetetlen, hogy szinte úgy éri meg a legjobban beérkeznünk egy-egy adott kanyarba, hogy aztán keresztbe sodródjunk a kanyar feléig. Igazán nyugodtan csapathatunk és broadside-olhatunk, ha úgy tartja kedvünk, mert más valamire való GT autókkal szemben ezek a járművek a játékban nem pördülnek meg, csak csúsznak keresztben a pályán. Többek között ez, az irányítás jellege és a légellenállási tényezők (például a szélárnyék) hiánya mutatja igazán, hogy nem egy halálosan komoly szimulátorról van szó. De éppen ezek azok a hiányosságok, amiktől élvezetes lehet a versenyünk és a bajnokságunk. A három nehézségi fokozat közül leginkább az első kettőt (Amateur, Professional) lehet emberi léptékkel sikeresen abszolválni, de kitartással és kellő megszállottsággal felzárkózhatunk a Legend-kategóriához.
Az előzetes sajtóanyagban a gyártó arról áradozott, hogy ebben a játékban igazán komoly mesterséges intelligenciával és „fehér ember nem felejt”-jelenségekkel kell majd szembenéznünk, hiszen ellenfeleink minden, a sérelmükre elkövetett agresszív megmozdulásra hasonló viselkedéssel válaszolnak. Na, ennek sajnos a játékban se híre, se hamva, legalábbis nekem nem nagyon tűnt fel. De az ellenfelek eleve nem is előzékenyek, és nem húzódnak le, mintha alig várnák, hogy hátrébb szorítsuk őket a sorrendben. Sőt, előfordul, hogy kettesével szinte lezárják előttünk az utat a sokkal lassabb autók, és ilyenkor kénytelenek vagyunk lökdösődni egy picit. Tény ugyan, hogy ezt nyugodtan megtehetjük, mert semmiféle következménnyel nem jár. Az autók ugyanis nem törnek a játékban. Az ütközések úgy érzetre nem rosszak, csak egy kicsit túl lényegtelennek tűnik egy-egy koccanás. Igaz ugyan, hogy lényegében ez adja a játék élvezhetőségének velejét.
Habár mindezt még egészen nyugodtan megfejelhették volna egy kis grafikai finomítással, mert egyáltalán nem nevezhető részletesnek és a hangokról egyenesen jobb nem is beszélni, mert annyira gyengén sikerült a modellezés, hogy sajnos közel sincs a valósághoz, de összességében kellemes benyomást kelt az emberben a program. Habár a motorhangból nagyjából sejthetjük az aktuális fordulatszámot, de éppen amikor már olyan igazi, kemény, sportautós hanghatások jelennének meg, egyből elérjük a „tiltást”, amikor is leszabályoz a motorelektronikai, hogy ne pörgessük túl az erőforrásunkat, viszont ez a jelenség (mármint a tiltás) maga a rémálom. Hihetetlenül lassan ugrándozik ilyenkor a fordulat és úgy az egész tiltás karaktere egy borzasztóan komolytalan fejlesztői munka gyümölcse. Úgy is mondhatnám, hogy aki ezt a részét megalkotta a játéknak, az még soha nem hallott benzinmotort letiltani.
Mindezen negatívumok ellenére úgy érzem, lesznek néhányan, akik erre a játékra teszik le a voksukat, mint az egyik legjobb arcade-autóverseny, de nem valószínű, hogy komoly hatása lesz a játéknak a nagy kaliberű szoftverpiacra. Mégis nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek a játékot, hiszen egy nagyszerű időtöltés, ha az embernek egy kis pályaautózásra fáj a foga.
