28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Előzetes

Guitar Hero World Tour előzetes

Dobbal és mikrofonnal kiegészülve jön az új zenei játék.

Írta: Dino

Míg a Guitar Hero eredeti fejlesztőcsapata az EA részére elkészítette a Rock Bandet és most dolgozik a második részen, az Activision a nála maradt jogok birtokában szintén folytatta a sikeres szériát. A tavaly megjelent Guitar Hero III: Legends of Rock után idén ősszel érkezik a folytatás, melyben a Rock Bandhez hasonlóan már dobfelszerelés is lesz.

Guitar Hero World Tour előzetes

A Guitar Hero World Tour rengeteg újdonságot ígér. A perifériák tekintetében egyrészt továbbfejlesztett drótnélküli gitár lesz a csomagban, melynek nyakán érintőfelületet is találunk a zenéléshez. A legfontosabb hír azonban az, hogy most már dob is került a készletbe, mely ráadásul a képek és információk alapján jobb lesz, mint amilyen a Rock Bandhez jár. Három dobfelület mellett két cintányér-rész és egy lábdob található az új periférián, ráadásul a valós dobhoz hasonló érzést nyújtó gumifelületek az ütés erejét is érzékelik. Végül pedig mikrofont is kapunk a játékkal – igaz, vezetékeset –, így lesz teljes a rockegyüttes.

Így tehát míg az eddigi Guitar Hero játékok egy vagy két játékosnak biztosítottak szórakozási lehetőséget, a World Tourban már akár négyen is játszhatunk egyszerre (gitár, basszusgitár, dob és ének), interneten keresztül pedig a Battle of the Bands módban akár két ilyen négytagú együttes is összemérheti erejét. De ha kevesen vagyunk egy saját együtteshez, akkor is segítségül hívhatjuk a netet, és azon keresztül más játékosokat, hogy csatlakozzanak virtuális bandánkhoz.

A boltokba kerülő játék lemezén 85 szám lesz, melyek mindegyike eredeti felvétel – végre egyáltalán nem találkozunk már gyenge feldolgozásokkal. Természetesen ehhez is kiadnak majd később letölthető kiegészítő számokat, albumokat, mint például az ősszel megjelenő új Metallica lemez, a Death Magnetic teljes anyagát. A zenei játékok közül elsőként a Wii verzióban is lesznek már a játékban letölthető tartalmak. A sok számból akár saját – maximum hat felvételből álló – tracklistet is létrehozhatunk, így nem kell minden egyes dal után a menüben bóklásznunk.

Guitar Hero World Tour előzetes

Az eddigi részekkel ellentétben ezúttal nem 6-8 gitáros közül kell kiválasztanunk karakterünket, hanem teljes mértékben testre szabhatjuk színpadi figuránkat. A testalkattól az arcberendezésen keresztül a tetoválásokig és a ruházatig tetszésünk szerint formálhatjuk emberünket. Emellett pedig arra is lehetőségünk lesz, hogy a játékban látható gitárunk, dobfelszerelésünk és mikrofonunk megjelenését is átalakítsuk, és akár saját logót is tervezhetünk, mely például a játékbeli lemezborítóinkra kerül rá.

Aki a játék mellett a Guitar Hero kicsit komolyabb felhasználáson is gondolkodik, az örülhet majd a Music Studio modulnak, melynek segítségével zeneszerzésre adódik lehetőség. Ehhez az új gitárt és a dobfelszerelést kell igénybe venni a többcsatornás zenét rögzítő program használata során. Ráadásként a PS3 és X360 verziókban a Line 6 POD effektjeit is használhatjuk. Elkészült szerzeményünket aztán a játékban is "lejátszhatjuk", sőt, a GHTuneson keresztül akár másokkal is megoszthatjuk majd. Az E3-as prezentáció videóján ez a zeneszerkesztési rész kicsit bonyolultnak tűnt, de biztos mindent megtesznek a fejlesztők, hogy a kész játék kezelése gyerekjáték legyen majd.

A Guitar Hero World Tour PlayStation 3 és Xbox 360 verzióját a GH3-ért is felelős Neversoft készíti, a PlayStation 2-es változaton a Budcat felelős, míg a Wii átdolgozáson a Vicarious Visions dolgozik.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Guitar Hero World Tour
  • Guitar Hero World Tour
  • Guitar Hero World Tour

Guitar Hero World Tour

Platform:

Kiadó: Activision

Forgalmazó: BSC Kft.

Megjelenés:
2008. IV. negyedév PS3, X360, Wii
n/a: PC

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!