Ha manapság azt mondom, Might & Magic, legtöbbünknek a körökre osztott stratégiai játék, esetleg a nemrég megjelent, ingyenesen játszható, Magic: The Gathering-szerű kártyázás jut az eszébe. Csakhogy maga a Might & Magic eredetileg egy 1986-ban indult, körökre osztott játékmenttel bíró szerepjáték volt, amely 2002-ig kilenc részt ért meg – olyan vetélytársak mellett, mint a Wizardry, a Realms of Arkania, a Bard’s Tale, vagy az Ultima sorozatok, ami nem kis szó. 12 év telt el az utolsó rész óta (ami nem mellesleg az egyik koporsószög volt a kiadó 3DO és a fejlesztő New World Computing koporsójába), az új rész készítőinek, a Limbic Entertainment számára így alaposan fel volt adva a lecke. Lássuk, miként veszi fel a fonalat az új rész!
Előre le kell szögeznem: ez nem egy körökre osztott Skyrim. Nincs akkora bejárható terület, nincs annyi küldetés, nincs akkora szabadságunk sem. Szinte hallom, ahogy sokan felszisszennek: de hát akkor mi ez; hogy lehet, hogy ilyen nagyra tartom ezt a játékot, amikor az etalonnal nem ér fel? A Limbic nem egy Might & Magic-szósszal nyakon öntött sandbox-RPG-t akart, hanem az eredeti sorozat játékdesignját, játékmenetét és játékmechanikáját ültette át egy modern motorra. Botorság volna tehát azt elvárni a Might & Magic X-től, hogy ahogy letudjuk a történet elején a kötelező köröket, arra megyünk és azt csinálunk, amit és ahogy akarunk. Nem, az első küldetés után csupán néhány lehetőségünk lesz, amelyek közül választhatunk – így legalább nem veszítjük el a fókuszt, és ha megakadunk egy küldetéssel, azért akad más elfoglaltságunk, amivel feltápolhatjuk magunkat.
Márpedig megakadni biztos meg fogunk párszor, ugyanis ahogy a klasszikus szerepjátékokban elfogadott volt: ha egyszer mindenki meghal, akkor annak a játéknak annyi (csapattagot fel lehet támasztani kellő tudás vagy pénz birtokában, csak ugyebár ehhez legalább egyvalakinek muszáj élnie). Nincs respawn, nincs kegyelem: ha olyan helyre tévedsz, ahová még nem vagy elég erős, ledarálnak. És még csak figyelmeztetés sincs – ami viszont jó dolog! Nem vezet kézen fogva a játék, hogy „üngyüri-büngyürikém, neked az még nem való, egyél még egy kis tökfőzelékes lecsót, hogy erősödjél”. A játék elején például azt a feladatot kaptam, hogy pucoljam ki a világítótornyot a gyíkemberektől. Nos, az első két szint még ha izzadva is, de ment, aztán a harmadikon már keresztbe lenyeltek, bárhogy küzdöttem. Sebaj, a közelben volt egy rablótanya, azt kitakarítva már elég erős voltam ahhoz, hogy lecsapjak mindenkit a világítótoronyban. Aztán később kiderült, hogy azt a rablótanyát egy másik küldetés miatt amúgy is meg kell támadnom, de szerencsére (és ez egy hatalmas piros pont a fejlesztőknek!) nem pakolta tele újra a játék banditákkal, csak hogy úgymond legyen kihívás. Nem: ami helyszínt egyszer megtisztítottam a veszélytől, az úgy is marad. Lezárt területek azért akadnak így is, de ahogy teljesítjük a küldetéseket, úgy nyílnak ki ezek a helyszínek is.
Maga a játékmenet biztos furcsa lesz az ifjabbaknak, de ezelőtt bő 15 évvel bizony így ment a szerepjáték: még a nem harci mozgás is körökre osztva zajlott. Mai szemmel nézve lehet, hogy kényelmetlen, lehet, hogy elavult, de ugyanakkor az oldschool bája is megvan; ad egyfajta nosztalgikus hangulatot. A grafika szinte ugyanez: normális esetben azt mondanám: „majd legközelebb, srácok” – de ez az avítt grafika ad valami ál-retro bájt neki. Nem csúnya, csak épp nem épp korszerű már szegénykém, elég pár pillantást vetni a majd’ két éve megjelent vetélytársra, a Legend of Grimrockra vetni. Hangok-zene ugyanez: messze nincs minden szinkronizálva, zene sincs olyan túl sok, viszont ami van, az is inkább a nosztalgikus felhang miatt nem rossz, semmit a tényleges minősége miatt.
Legmélyebb sajnálatomra azonban muszáj minden bátor kalandozót figyelmeztetnem, hogy a játék erősen bugos! Jómagam egy béta verziójú sajtópéldányt kaptam tesztelni, de állítólag a kiadott változat sem épp hibamentes. Nálam rendszeresen előfordultak grafikai anomáliák: komplett város vált láthatatlanná (persze ha bementem, megvolt minden), objektumok maradtak alacsony poligonszámú modelljükben, homályos textúrával (mintha a motor elfelejtette volna a részletesen kidolgozott modellt betölteni, ahogy közelítettem felé), és akadt bugos küldetés is. Egyik probléma sem olyan, amit egy újraindítás ne oldott volna meg (ráadásul teljesen véletlenszerűen jöttek), de akkor is bosszantó.
Minek nevezzelek, Might & Magic X? Minden hibája, minden problémája, minden avultsága ellenére van benned valami, ami sok mai játékból hiányzik: a lélek. Látszik, hogy fejlesztőid nagy tisztelettel vannak őseid iránt, látszik, hogy ápolni akarták a hagyományaidat – épp ezért nem tudok rád igazán haragudni. A kissé összecsapott felszín alatt egy remek játék lapul, amire érdemes beruháznia minden szerepjáték-kedvelőnek!
