Hazugság lenne tagadni, milyen hatalmas mérföldkő volt a videojátékok történelmében a 8-bites NES/Master System korszak. Még ha nem is játszottatok az eredeti Mario, Zelda, Metroid, Contra, Mega Man játékokkal, garantált, hogy legalább az utóbbi évek során találkoztatok legalább egy olyan címmel, amely megpróbálta felidézni, meglovagolni a retro játékok varázsát. Ha pedig nem, aktuális cikkem alanya, az Alwa’s Awakening talán a legideálisabb választás lehet ebből a műfajból (az etalonnak számító Shovel Knight mellett természetesen).
Az Alwa’s Awakening fejlesztése 2014-ben kezdődött, a designer egy régi Nintendo-játékokkal töltött délutánja után, és mindössze egy négyfős fejlesztőcsapat (köztük az egyik legnagyobb skandináv retrojáték-összejövetel szervezői) készítette, olyan régi és új klasszikusokkal mintaként, mint a Battle of Olympus és a Trine-sorozat. Az eredmény egy igen kellemes, minden elemében a régi Nintendo időket idéző metroidvania stílusú darab lett. Főhősünk Zoe, egy fiatal lány, aki egy délután elszundít videojáték-maraton közben, és ahogy felébred, Alwa mágikus földjén találja magát, ahol az ő feladata megmenteni a lakosságot a rájuk nehezedő szörnyű átoktól.
Ehhez a metroidvania stílushoz méltóan meghatározott célok felé be kell járnia a vidéket, új, mágikus képességeket gyűjtenie, amelyek korábban elérhetetlen részeket tesznek számára bejárhatóvá, tárgyak, bónuszok gyűjtésével folyamatosan növelnie az esélyeit az egyszerű szörnyek és az időnként megjelenő hatalmas főellenfelek elleni harcban. Alwa világában két speciális hely képes segíteni a kalandjait: a szentélyekben a tűz meggyújtásával mentheti az aktuális állását, a ritkább, hatalmas fénypilléreket pedig fast-travelként használhatja nagyobb, már felderített távolságok bejárásához.
Bár ellenfelek akadnak szép számmal, a harcnál a játék sokkal nagyobb hangsúlyt fektet egyszerű logikai feladványokra, platformozós részekre. Ezek eleinte csak blokkok arrébbtologatását, ellenfelek lövedékeinek kikerülgetését jelentik (Zoe a klasszikus Nintendo-karakterekhez hűen nem túl szívós alkat, és nem sok találat kell neki ahhoz, hogy a legutóbbi szentélyben találja magát), viszont később, ahogy egyre több képességet is begyűjtünk, sokkal nagyobb kihívássá válik ezek ésszerű, logikus használata a továbbjutás érdekében. A kihívást néha még kissé aránytalannak is éreztem: az Alwa’s Awakeningben igen nehéz eltévedni (a városokban és néha az egyes pályarészek kezdetén felbukkanó NPC-karakterek nonszensz halandzsa helyett igen hasznos tippekkel látnak el a következő úti cél, illetve egy-egy rejtett felszerelés hollétéről), és nemhogy az egyszerű közkatonák, de még a főellenfelek sem jelentenek olyan hatalmas kihívást, hogy legfeljebb három-négy próbálkozás után ne lehessen sikerrel venni az akadályokat.
A puzzle-k során azonban nem egyszer kellett újrakezdenem egy részt, akár a legutóbbi szentélytől. Hozzáteszem, ebben az is elég nagy szerepet játszott, hogy az új képességek használatát eleinte közel sem éreztem evidensnek, és ugyan ez lehet, hogy csak egy kis bug volt, de amikor gamepaddel játszottam, rögtön az első begyűjtött képesség elég hektikus módon működött, hiába használtam pontosan az utasítást, amit a felvételekor kaptam.
A játék igazi erőssége azonban nem a játékmenet, nem is a puzzle-k, hanem a tálalás. A karakterek kinézetétől, animációjától kezdve a pálya elrendezéséig és egyes konkrét játékelemekig minden olyan hűen követi a régi 8-bites játékokat, hogy az Alwa’s Awakening büszkén kaphatna egy szürke Nintendo-cartridge formájú gyűjtői kiadást is. Érezhetően átüt a fejlesztők rajongása, a több mint 25 8-bites stílusú aláfestő zene nagyon autentikus, egyedül talán a nehézségi szint lett úgy igazítva, hogy ellenben a klasszikusok néha már-már frusztráló kihívásával kezdők, kevésbé hardcore érdeklődők is tehessenek vele egy próbát.
Az Alwa’s Awakening összességében egy csodálatos és szórakoztató tribute lett a klasszikus 8-bites játékok előtt, 10 eurós baráti árával pedig bátran merem ajánlani mind retroőrülteknek, mind egyszerű rajongóknak. Külön pozitívumnak tartom, hogy míg számtalan retro-stílusú indie játékot hatalmas promókampánnyal harangoznak be, mint a régi klasszikusok méltó utódját, addig az Alwa szinte radar alatt, váratlanul került a kezembe – és jobban teljesített, mint a nagyobb hírverést kapott konkurensek többsége.
