Ha a gyorsaságimotoros-világbajnokság digitális megvalósításáról van szó, évek óta az olasz Milestone-ra számíthatuk – és reménykedhetük, hogy sikerül javítani az előző évi produktumaikon. Noha alavetően nagy gond eddig nem volt velük, valahogy mindig hiányzott az a plusz, ami miatt kiemelkedő alkotásnak számíthattak volna. Talán a legközelebb a 2016-os Valentino Rossi: The Game-mel kerültek, ahol a Doktor köré építették az egész játékot, még a MotoGP aktuális szezonját is. Lássuk, idén mit sikerült alkotni!
Első pályára hajtásunkkor feltűnhet (ha a játék kezdetekor felvillanó logókból nem lett volna egyértelmű), hogy az Unreal Engine 4-nek hála sokat javult a látvány. Persze még messze van a grafikus motor potenciáljának tökéletes kiaknázásától, de az előző részekhez képest határozottan látható az előrelépés. A készítők állításuk szerint egészen odáig mentek, hogy 3D scan és drónok segítségével digitalizálták a pályákat, a motorokat és a versenyzőket. A pályák vonalvezetésével abszolút semmi gond sincs, a motorok is remekül néznek ki – na de a motorosokon még bőven lenne mit javítani. Szó nincs róla, emlékeztetnek magukra, csak nagyon műviek. A hangok színvonala viszont maradt a régi, azaz vérszegény, és szerintem nem is igazán élethű.
Az irányítást és a fizikát átdolgozták, és ez érződik is. Ugyan kezdők számára is barátságossá akarták tenni, de ez véleményem szerint nem igazán sikerült. Ha minden segítséget bekapcsolunk, és az egyszerűsített fizikát állítjuk be, nem könnyebb lesz irányítani a motorunkat, hanem nehezebb, annyira döglötté teszi a sok automatizmus. Ellenben normál fizikával és észszerű segítségekkel (első-hátsó fékek összekötése, automata váltó) nagyszerűen lehet motorozni, ha gamepadet használunk – a billentyűzet továbbra sem igazán alkalmas kompetitív versenyzésre ez esetben. Ami még alátesz az állítólagos „kezdőbarátságnak”, az az, hogy minden pályán ugyanazt a beállítást kapjuk alapesetben a motorhoz, ami messze nem elég a győzelemhez, még könnyű gépi ellenfelek ellen sem. Bár már évek óta ott van a versenymérnökünk, aki elmondásaink alapján belövi a motorunkat, de ez eléggé pepecs munka – a Codemasters is rájött már erre régen, emiatt minden pályán ott már csak finomhangolunk, nem az alapoktól állítjuk be a verdát. Na, valami ilyesmi kéne ide is.
A körítés mondhatni a szokásos: a MotoGP, Moto2 és Moto3 géposztályok mellé bejött a Red Bull MotoGP Rookies Championship is, ahol mindenki ugyanazt a 250 cm3 egyhengeres KTM mocit nyüstöli, minimális beállítási lehetőségekkel. Kicsit furán éreztem magam a tinik között, mivel én már hamarosan a negyedik X-be fogok belekezdeni, és persze valós adatokat adtam meg motorosom kreálásakor... Az egyes pályák előtt hangulatos kis filmmontázsok hangolnak rá minket az adott országra – és ezzel kábé ki is merül minden, ami MotoGP hangulatot árasztana. Kedves Milestone! Térden állva és sírva könyörgök, hasonlítsátok össze a legutóbbi három F1 játékot (F1 2015, F1 2016, F1 2017), miben és főleg mennyit sikerült hozzáadni ahhoz, hogy az F1 illúziót fokozza a képernyőn, illetve hogy mi, játékosok minél jobban F1 pilótának érezzük magunkat! Az alapotok már elfogadható ehhez, tessék végre körítést is gyártani hozzá! Ja igen, annyit azért sikerült „nyúlni” a négykerekű tesótól, hogy most már MotoGP eSport bajnokság is lesz, erre pedig felkészítették a játékot. Sok infót nem találtam róla sem a játék, sem a MotoGP hivatalos oldalán erről, de hát majd csak történik valami, ha már a feature itt van...
Mindent összevetve tehát azt tudom mondani továbbra is, mint tulajdonképpen az összes eddigi MotoGP résznél: vérbeli olasz munka! Sorjás lett, kicsit ízetlen is, viszont aki ráérez azokra az alapokra, amire épült, és képes a hiányosságokat kizárni a tudatából, az tuti élvezni fogja a motorozást a MotoGP 18-cal. No meg persze a MotoGP rajongók is. Csak hát érzésem szerint ők nincsenek olyan rettenetesen sokan, a tömegeket pedig nem fogják tudni bevonzani, ha nem dobnak valami nagyot – mondjuk az általam oly sokszor és fentebb is hangoztatott MotoGP körítéssel.
A játékot egy Dell 7577 notebookon teszteltük.











