Nicsak, egy újabb egyszemélyes projekt, ezúttal Turkuból, Finnországból... Riku Tamminen pár mobiljáték után úgy döntött, megpróbálkozik „nagyvason” is alkotni valami maradandót. Ez lett a Mugsters, egy sajátos látványvilággal rendelkező akciójáték, némi puzzle elemekkel megfűszerezve.
Manapság igen nehéz dolga van annak, aki egyedül vág bele egy komplett játék kidolgozásába és fejlesztésébe. Nagyon kevesen vannak azok a szerencsések, akik jutnak is valamire ebben az igencsak túlszaturált piacon (PC-n legalábbis mindenképp, ugyanis Steamen egyszerűen irdatlan mennyiségben ömlenek a játékok minden nap – Switchen is rengeteg megjelenés van, de heti szinten az még nagyjából követhető, és gondolom, a többi konzolon is hasonló a helyzet). Nézzük, Rikunak sikerült-e valami ha nem is maradandót, de legalább egy emlékezetes/jelentős kezdetet produkálnia!
A sztori szerint idegenek támadták meg a Földet, és persze mi vagyunk az emberiség utolsó reménye – na meg a pályákon elszórt járművek és robbanó hordók. Blőd sztori, sebaj – a probléma inkább az, hogy ezt maga a játék nem igazán közli velünk: én is csak a játék eShop/Steam oldalán olvastam... Aki pedig rendszeresen olvassa intergalaktikus kis magazinunkat, tudhatja, hogy a kontextus nélküli dolgokra harapni szoktam...
Nézzük akkor a látványt és a hangzásvilágot! Egy embertől nyilván nem várhatjuk el mondjuk a Hellblade: Senua’s Sacrifice vagy a Project Cars 2 színvonalát, így marad a retró vagy a minimalizmus – esetleg valami sajátos művészi irányzat. Amit a Mugsters prezentál, engem a ’90-es évek elejére emlékeztet, amikor a poligonok már kezdtek divatba jönni, de a textúrázásukhoz még nem volt elég teljesítmény (itt azért akad pár textúra). Minimalista, bár azért aprócska részletek akadnak – de hogy ez most mennyire szép vagy ronda 2018-ban, az nehéz kérdés... Nekem bejött, de nem maradéktalanul: emberünk annyira apró, hogy sokszor nehéz megtalálni a képernyőn, legyen szó akár a Switch sajátjáról, akár dokkolva egy tévén. A kamerát csak forgatni tudjuk, nagyítani a képet nem, ez pedig nagyon hiányzik sok helyzetben. A hangok igazodnak a látványhoz: full minimális az is (sőt, jobban, mint a grafika), ez nekem viszont már annyira nem volt vonzó – de ez megint ízlés kérdése.
A játékmenet nem túl bonyolult: ledobnak egy szigetre, ahol van egy feladatunk (mondjuk felrobbantani pár generátort vagy a lézer útját egyengetni több átjátszótornyon át a célig), van pár megmentendő ember és pár összegyűjtendő zöld kristály. Ebben akadályoznak a piros, kétfejű idegenek és az ő kis gépeik, valamint a terep és a csapdák (például a szöges farönkök); segítenek viszont a robbanó hordók és a különböző járművek a kombájntól kezdve a buszig, illetve a csapdákat az idegenek ellen is használhatjuk. Emellett bunyózni is tudunk: egy idegennel simán, kettővel még épphogy el tudunk bánni – ennél több támadó esetén már komoly bajban leszünk. Tulajdonképp itt jön elő az, ami miatt a Mission: Impossible-höz hasonlítottam a Mugsterst: a túlerőt kicselezni bizony az ügyességünkkel és a szürkeállományunkkal kell. Nincs egy helyes megoldás, bátran kísérletezhetünk – a játék szerencsére nem túl nehéz. A baj itt igazából az, hogy egy idő után kicsit repetitívvé válik: főleg az tud bosszantó lenni, ha nem tudunk továbbjutni, mert nem mentettünk még meg elég embert és/vagy nem gyűjtöttünk elég kristályt, márpedig ezek jól el tudnak néha bújni, ilyenkor futhatunk neki újra az adott pályának. Annyi könnyítés ilyenkor van, hogy a feladatot nem kell újra megcsinálni, koncentrálhatunk a keresgélésre.
Piros pont, hogy egy gépen ketten is lehet játszani, ha van elég kontroller (a Switch verzió itt előnyben van, mert elég neki a géphez járó Joy-Con pár). Ezt külön kampányként kezeli a játék, és a pályákat is ennek megfelelően hozzáigazítja a két hőshöz.
Sikerült Rikunak a cikk elején emlegetett dolgot véghezvinnie, jó lett a Mugsters? Első próbálkozásnak mindenképp figyelemreméltó, ugyanakkor jól mutatja, hogy manapság egyedül már nem nagyon lehet a játékiparban boldogulni. A C64/Amiga/(S)NES/MegaDrive/kezdeti PC-s időszak ingerküszöbe lényegesen alacsonyabb volt, mint manapság – habár a retro igencsak divatba jött. Nem rossz a Mugsters, de szerintem kicsit sok maradt még benne: egy teljes csapattal ebből többet is ki lehetett volna hozni (párhuzam: The Spectrum Retreat). Retrórajongóknak nagyon ajánlott darab.
