A játékipar mechanikáit ciklikusság jellemzi: érkezik egy formabontó ötlet, ami aztán fokozatosan alakul trenddé és jól bejáratott sablonná. A kezdeti üdeség idővel fárasztó monotonitásba torkollik, amit az alkotók különféle módokkal próbálhatnak oldani. Van, hogy új ötleteket visznek a megszokott sémába, felpezsdítve egy picit a képletet, míg mások drasztikusabb lépésekhez folyamodnak, hogy a komfortzónájukból kilépve, a játékosokat és rajongókat kézen fogva invitálják egy vadonatúj irányba. A Pokémon Legends: Arceus utóbbira példa, és ennek a megközelítésnek köszönhetően évek óta a legjobb dolog, ami ezzel a nagymúltú szériával történt.
A történet évszázadokkal a Pokémon Diamond és Pokémon Pearl (illetve a nemrég kiadott, újraalkotott Pokémon: Shining Diamond és Pokémon: Brilliant Pearl) eseményei előtt játszódik, amikor még egymással versengő klánok uralták a játékoknak helyt adó térséget. A tengerentúlról megérkezett a Galaxis-csapat, akik szeretnék feltérképezni a régiót, és megismerni vadon kószáló pokémonjait. A közkedvelt szörnyecskéktől itt a legtöbben félnek, kiszámíthatatlan és veszélyes fenevadakként tekintenek rájuk. Teljesen elképzelhetetlen számukra az, ami később bekövetkezik: a közös és békés együttélés. Ez a felütés már önmagában ötletes, szótlan hősünk pedig egy másik dimenzióból csöppen ebbe a helyzetbe. Hamar munkára is fogják a helyiek, és elindul, hogy felfedje az itt még Hisui névre hallgató terület rejtélyeit. Többek közt a Coronet-hegy felett tátongó, masszív tér-idő hasadás okát, valamint azt, hogy miért vadultak meg a térség úgynevezett, hatalmas, egyfajta védelmező, „nemes” pokémonjai.
A Galaxis-csapat felderítőosztagának oszlopos tagjaként küldetésünk minél többet kideríteni a lényekről, illetve teljesíteni a vezetőnk által testált küldetéseket. Hisui több alterületre van osztva, amik különböző „biomoknak” felnek meg. Zöldellő legelők és erdőség vár az egyikben, lápos mocsárvidék a másikban, de ellátogathatunk az óceánpartra és a fagyos hegyekbe is. Ezekben a térségekben más és más, a klímához köthető szörnyecskék lófrálnak, teljesen szabadon. Ez pedig az egyik legnagyobb újítása az alkotásnak: a Pokémon Legends: Arceus teljes egészéből hiányoznak a régi epizódokból ismert véletlenszerű összecsapások, és fizikailag is láthatjuk a térben csatangoló kreatúrákat. Útnak eredhetünk, megfigyelhetjük és elkaphatjuk őket, ráadásul elképesztően egyszerű módon.
A fűben osonva észrevétlenül megközelíthetjük a lényeket, és ha nem bukunk le, akkor akár úgy is elkaphatjuk a kiszemelt állatkákat, hogy csatába sem keveredünk velük. Sőt, ha hátulról hajítjuk rájuk kezdetleges, egy speciális fa terméseiből és egy különleges kőből fabrikált pokélabdáinkat, akkor nagyobb eséllyel lehet új harcostársunk. A szörnyek elkapdosása sosem volt ilyen egyszerű! A szimplább, kevésbé harcias és/vagy félénk pokémonokra csak úgy hajigálhatjuk labdáinkat, és seperc alatt akár tíz-húsz új pajtásunk lehet. Ez már önmagában nagyon szórakoztató, és remek alapja a központi játékmechanikai huroknak, minden más (beleértve a vezérlést is) pedig erre a rugalmasságra és egyszerűségre épít.
Ha lebuknánk, akkor csak úgy tudjuk elkapni alanyunkat, ha megküzdünk vele és legyengítjük, ahogy a korábbi epizódokban is. A felállás szinte teljesen ugyanaz, csak itt valós időben, az adott helyszínen csapunk össze, és nem egy külön, erre a célra generált térben. Lényünk négy mozdulata közül vethetünk be egyet, hogy legyőzzük ellenfelünket, vagy annyira megtizedeljük életenergiáját, hogy könnyen elkaphassuk magunknak. Ez a fajta felállás sokkal látványosabb, szabadon futkorászhatunk a harcoló szörnyek között, és megcsodálhatjuk a kidolgozott, 3D-s modelleket, valamint a vagány animációkat és effekteket a különféle támadásoknál. Tényleg olyan, mintha pokémonedzőként utasításokat osztogatnánk társunknak.
Remek változtatás, hogy bár egyszerre csak négy mozdulattípus érhető el a pokémonoknál, csaták között bármikor cserélgethetjük a már elsajátított technikákat: nincs tehát az, hogy a meglévő négy közül el kellene felejtenie egyet, hogy helyet csináljon újaknak, hanem bekerülnek tudástárába, amiből bármikor beépíthetjük ezeket. Ha be van állítva egy-egy támadás, akkor idővel „elsajátítja” azt a cimboránk, aminek köszönhetően két új verzióban vethetjük be. Van egy gyors, de kevésbé erős, illetve egy erős, de lassú. Ez remek taktikázásra ad lehetőségeket, akár a győzelem, akár az elfogás a célunk, ugyanis nagyobb ráhatással lehetünk arra, hogy egy-egy csapás milyen erővel sújt le. A győzelmek után az aktívan küzdő társak több tapasztalatpontot kapnak ugyan, de minden más, a csapatunkban lévő szörnyecske is osztozik a jóból.
Míg az idén megjelent Brilliant Diamon/Shining Pearl duónál az, hogy ez nem opcionális volt, kifejezetten zavaró lehetett a nem túl ideális balansz miatt, ennél az epizódnál, a játékmechanika kialakítása miatt szuper, hogy egyszerre és hatékonyan fejlődik a brigád. Szintén dicséretes, hogy akkor is kapnak pontokat, ha elkapjuk a célpontot: elvégre kivették a részüket a küzdelemből (sőt, sokszor nehezebb annyira „életben” tartani az ellenfelet, hogy bezárjuk a labdánkba). Ezeknek köszönhetően dinamikusabbak és izgalmasabbak lesznek az összecsapások, illetve a teljes élmény egy gördülékenyebb folyamattá válik.
Főhadiszállásunk Jubilife falu, egy érkezésünkkor apró település, amely a történet előrehaladtával fokozatosan fejlődik és válik népesebbé. Ebből lesz majd a későbbi Jubilife város, amit a korábbi játékokban meglátogathattunk. Itt bevásárolhatunk, vehetünk alapanyagokat a barkácsoláshoz, mert most már saját magunk is készíthetünk gyógyító katyvaszokat és pokélabdákat. Szerezhetünk új ruhákat és variálhatjuk hajstílusunkat is, az edzőrészlegnél mozdulatokat taníthatunk pénzért lényeinknek, a legelő pedig a megszerzett, de épp nem használt szörnyecskék gyűjtőhelye. Középen a Galaxis-csapat főhadiszállása tornyosul, ahol fő- és mellékküldetéseket szedhetünk össze, a sztori mellett ugyanis különféle extra feladatokba vághatunk bele. A falu lakói mindenféle kéréssel bombázhatnak, amik általában bizonyos pokémonok beszerzéséből vagy megismeréséből állnak, de akadnak közöttük igazán szerethető, sztorisabb variációk is (rövidke epizódokat érdemes elképzelni, ahol egy-egy kreatúra köré épül egy mininarratíva).
A Pokédex – az összes pokémont magába foglaló kódex – természetesen itt is jelen van, csak ezúttal egy köteg iratként, amit nekünk kell megtöltenünk részletekkel. Itt is van egy lelkes, de szeleburdi professzor, aki kétbalkezessége ellenére eltökélt. Szeretne mindent megtudni a szerzetekről, amit csak lehet, mi pedig boldogan segítünk neki. Minden lényhez kapcsolódnak „kutatási feladatok”, amelyek közül vannak kiemeltek is. Például elkapni egy szörny erősebb, úgynevezett „alfa” változatát előkelőbb helyen szerepel, mint legyőzni egy csatában. Ezek vonatkozhatnak arra is, hogy lássuk egy adott mozdulatot használata közben (akár ellenünk veti be, akár egy szelídített példányt utasítunk erre), vagy hogy egy adott napszakban csapjunk le rá, esetleg egy, az átlagosnál apróbb vagy robosztusabb variációt zsebeljünk be. Minden feladatnak több szintje is van, például elkaphatunk egy adott monstrumból egyet, kettőt, majd ötöt, tízet és így tovább. Mindegyik szint teljesítése kutatási pontokat biztosít a pokémonhoz tartozó Pokédex-bejegyzéshez, és elég tíz ilyen pontot összeszednünk, hogy elvégzettként tekintsünk a kutatásra. Ilyenkor egy kis extra infót tudhatunk meg róla.
Mivel több irányban indulhatunk el, ezért, ha valamelyik nehézkesebb vagy nincs hozzá kedvünk, alternatív lehetőségeink is vannak, hogy abszolváljuk ezeket. Ha végzünk kiruccanásunkkal, és vissza szeretnénk menni a bázisra, akkor jelentést adhatunk le a profnál. Minden elfogott pokémonért pénzt kapunk, annak függvényében, hogy hány típust, milyen fajtát és milyen módon sikerült elkapnunk, illetve egyéb pontokat, amelyek a szintünket növelik a szervezeten belül. Ilyen pontokat akkor szerzünk, ha teljesítjük a kutatási feladatokat és megtöltjük a Pokédex-bejegyzéseket, ha pedig szintet lépünk, újfajta pokélabdákat készíthetünk, új helyekre juthatunk el és magasabb szintű lények is engedelmeskedhetnek parancsainknak. A cél tehát a fő történeti szál mellett minél több pokémon elkapása és megismerése. A kaland remek felépítése miatt ráadásul ez egy teljesen reális cél anélkül, hogy cserélgetnünk kellene másokkal: gyakorlatilag minden egyes szörny fellelhető vagy átalakítással megszerezhető, beleértve egy nagy adag vagány, legendás szörnyet.
A történet ráadásul kifejezetten szórakoztató, és van egy sajátos, nagyon szerethető bája, amellett, hogy a rajongók jópofa és találó összefüggéseket fedezhetnek majd fel. Ötletes egy olyan világ szemléltetése, ahol vadállatokként tekintenek a pokémonokra, és mindenféle hóbortos karakterrel találkozhatunk, miközben próbáljuk megfejteni a tér-idő zavar hátterét, és lenyugtatni a „nemes” szebszörnyeket. Ráadásul ezen kiemelt szerzetek ötletes főgonoszcsatákat kínálnak, ahol mi magunk is aktívan részt vehetünk, amellett, hogy pokémonjainkat is bevethetjük. Emellett elképesztően jó zenék szólnak, amelyek közül azok tündökölnek igazán, amik egyfajta meditatív állapotba juttatnak a kalandozás során.
A sztori előrehaladtával más kiemelt, ehhez az epizódhoz megalkotott, egyedi lények is szövetségeseink lesznek. Például a szarvasszerű wyrdeer hátasként szolgál a gyorsabb közlekedéshez, míg a vízi basculegion hátán a víz sem jelent akadályt. A helyszíneket így fokozatosan tudjuk bejárni, egyre hatékonyabban és gyorsabban. A kezdeti bóklászás célirányos csörtetéssé válhat, ha úgy akarjuk, és a kaland végére már tényleg csak rajtunk múlik, hogy hol mennyi időt szeretnénk eltölteni.
A Pokémon Legends: Arceus egy elképesztően addiktív, izgalmas, frappáns és üde élmény, függetlenül attól, hogy szereti-e az ember a Pokémon-játékokat vagy sem. Kialakítása miatt remek kezdés bárkinek, aki kedveli a nyíltabb (de nem teljesen nyílt) akció-szerepjátékokat, illetve a szörnygyűjtögetős élményeket. A játékmechanika pazar, azonban a technikai kivitelezése nagyon gyenge lett. Alapvetően a képi világa, az élénk színek, a remekül kidolgozott lények, az effektek és a teljes hangulat pazar, de legjobb esetben is úgy fest, mint egy PlayStation 2-es játék. A tájak ritkásak, folyton a szemünk előtt töltenek be a tereptárgyak, sötétebb helyeken pedig egy jól kivehető „recésség”, egy bizarr fehér kontúr látszik, amitől nagyon idétlennek hat az egész. Itt rejlik azonban a játék „csodája”, hogy ezek egyáltalán nem zavaróak, ugyanis maga az élmény annyira magával ragadó és szerethető, hogy még „lenyelni” sem kell ezeket a maradi hibákat, mert egyszerűen a csomag részei.
Kézenfekvő a Pokémon Legends: Arceust a The Legend of Zelda: Breath of the Wildhoz hasonlítani, ugyanis struktúrája, játékmechanikája, képi stílusa (csak hogy párat említsek) mind arra hajaznak. Viszont ez továbbra is Pokémon, csak annak valódi evolúciója, az eredeti képlet továbbfejlesztése, amire már nagy szükség volt. Fogalmaznék inkább úgy, hogy ez a játék a Pokémon-széria Breath of the Wild-pillanata. Egy újító, remélhetőleg maradandó kitörés, és messze a sorozat egyik legjobb, legszórakoztatóbb és legjobban összerakott epizódja. A közel 20 óra „fő” sztori mellett még ugyanennyit el lehet bíbelődni a különféle extrákkal és a Pokédex-feltöltéssel, hogy egy igazán tartalmas csomagot kaphassunk. A Pokémon klasszikus képlete nagy eséllyel nem megy sehova, de ezen új formula masszív sikere remélhetőleg garantálja, hogy egy párhuzamos sorozatként tovább létezhessen. A megfáradt rajongóknak és a lelkes újoncoknak egyaránt, remélhetőleg nagyobb költségvetéssel. Újra igaz a „szerezd meg mind!” mantra, és nemcsak, hogy megvalósítható, de nyers öröm az egész!
