Kimondottan vártam a Lovecraft’s Untold Stories második részét. Az elsővel kapcsolatban megjelenését követően azt a kijelentést tettem, hogy érdekesmód sokkal lazábban vette forrásait az olyan akkortájt megjelent nagyobb Lovecraft-játékokhoz képest, mint a The Sinking City vagy a Call of Cthulhu, mégis gazdagabb, addiktívabb és szórakoztatóbb játékélményt biztosított Lovecraft-rajongók és külsősök számára egyaránt. Az LLC Blini Games csapata a Fulqrum Interactive (azaz az egykori 1C Entertainment) támogatásával meg is kezdte a folytatás fejlesztését, amely azonban végül több mint három évet, és nem egy halasztást is igénybe vett.
Ezek fényében csak még inkább vártam a megjelenést, hiszen egy egyszer már bizonyított indie csapatról volt szó, amelynek tagjai láthatóan inkább tartották szem előtt a minőséget és a precizitást, mintsem a minél korábbi megjelenést. A játék pedig számos újdonsággal készült az első részhez képest: már kezdetben több választható szereplő, pixelgrafika helyett kézzel rajzolt térképek és karakterek, bőséges crafting rendszer, fő- és mellékküldetések. Minden adott volt ahhoz, hogy a folytatás túlszárnyalja az első rész sikerét is – aztán megérkezett a tesztpéldány, és sajnos a valóság közel sem fedte ezeket az ígéreteket.
A Lovecraft's Untold Stories 2 egyszerre folytatja az első rész eseményeit, és gondolja tovább Lovecraft számos ikonikus novellájának történetét is. Hőseinknek, miután az előző rész fináléját követően egy elmegyógyintézetben töltötték az időt, ezúttal egy tébolyult, okkult erőkkel machináló festő nyomait kell követniük, hogy megakadályozzák a Mérhetetlen Vének és követőik újabb terveit. Ezek érdekében ismét számtalan különböző vidéken kell tömegesen irtaniuk a különböző dimenziókon túli szörnyűségeket, kultistákat, miközben erőforrásaik limitáltak, a halál mellett pedig a téboly is folyton a sarkukban liheg.
Bukásuk esetén jó roguelite-hoz híven az adott küldetést elölről kell kezdeniük, újragenerált pályafelépítéssel, az addig összeszedett zsákmány nélkül. Segítséget jelent, hogy már kezdetben három karakter (a nyomozó, a tudós és a boszorkány) közül választhatunk, akik más-más erősségekkel és gyengeségekkel rendelkeznek, a begyűjtött nyersanyagok és loot pedig közösek számukra. Így ha például a boszival feladja a leckét az adott küldetés, a detektívvel futhatunk pár kört kifejezetten felszerelések, nyersanyagok, craftingreceptek begyűjtése érdekében, amelyek birtokában aztán már lényegesen jobb esélyekkel próbálkozhat újra. A fő küldetések mellett a világban számtalan opcionális misszióra is akadhatunk, valamint a karakterek is rendelkeznek személyre szabott, egyéni küldetésekkel.
Az Untold Stories 2 tesztelése azonban egyike volt azon negatív játékújságírói élményeimnek, amelyek során konkrétan időről időre ellenőriztem, hogy Steamen vajon biztosan a megfelelő branchen vagyok és nem-e valamilyen félkész, befejezetlen demóval van-e dolgom. A koncepcióba súlyosan belerondít a tény, hogy a játék a hosszadalmas fejlesztési idő ellenére is befejezetlennek érződik, sőt, befejezetlenebbnek, mint az első rész volt az early access státusza kezdetén. A roguelite-generálás balansznak mintha hírét se hallotta volna, a rengeteg csak craftinghoz vagy kereskedéshez használható tárgy mellett gyakran alig akad fegyver, felszerelés, amulett vagy gyógyító tárgy. Gyakori jelenség az is. hogy két-három összefüggő terem teljesen üres, majd a következőben váratlanul tíz ellenfél szakad a nyakunkba, savas, lángoló vagy vérző sebeket okozó támadásokkal, olyan tempóban, hogy másodpercekben mérhető az élettartamunk.
Az induló karakterek közötti egyensúly gyakorlatilag nemlétező, a nyomozó például egy puskával indít, speciális támadása a gránátdobás (de csak ha van nála gránát), fegyvere két töltényt képes tárolni, újratöltés közben pedig nem használhatja kitérő, vetődő manőverét sem. Ezzel szemben a tudós energiafegyvere csak egy fokkal szerényebb sebzéssel, de 10 töltéssel operál, kitérés helyett egy sebzést elnyelő energiapajzsot von magára, ami még az újratöltésben sem zavarja, speciális támadása pedig egy látszólag csak energiát igénylő kis szörny megidézése, mely savas támadásaival önmagában képes végezni pár gyengébb ellenféllel.
Az izometrikus nézet láthatóan feladta a készítőknek a leckét, a navigáció mind billentyűzet-egérrel, mind kontrollerrel kényelmetlen (bár előbbivel egy fokkal jobb a könnyebb célzásnak hála), egyedüli előnyünk, hogy az ellenfelek is legalább annyit szívnak miatta, mint mi, és többször megesett, hogy az adott szoba összes ellenfele beragadt két tereptárgy közé és egymásba. Mindemellett szép számmal akadnak bugok, szinte minden különösebb előzmény nélkül triggerelődő átvezető jelenetek, de a készítők még arra sem figyeltek, hogy az „öngyilkosság” gombot ne a Steam alapértelmezett screenshot-készítő gombjára kössék be, illetve azt ne lehessen átvezető jelenetek között is véletlenül beaktiválni.
Az első Lovecraft's Untold Storiesnak fél óra sem kellett, hogy megvegyen kilóra és lekössön, a folytatás tesztelése során még két óra után is csak az unalom, enyhe frusztráció és csalódottság keverékét éreztem. Ahogy azt a cikk elején is írtam, potenciál és lehetőség bőségesen lett volna, még akkor is, ha a fejlesztők csak feleennyi újítást terveznek. A végeredmény azonban olyan volumenű visszalépés, amely szinte minden várakozásomat alulmúlta. Akár még fél-egy év fejlesztési időre lett volna szükség, akár Kickstarter-kampányra, akár egy darabig még early access státuszra, az opciók mindegyikével jobban járunk, minthogy ilyen állapotban kapja meg a végleges státuszt a játék. Ha jól sejtem, még fog majd javulni az elkövetkező hónapok során, de ebben a formában ez elég nagy csalódás volt.
