A gamescom egyik napját a Kalypso/Kasedo kiadópáros standján kezdtük GeryG-vel, ahol ketten együtt 5 játékot is láthattunk egy óra leforgása alatt. Ezek egyike volt a rendezvény idején frissen bejelentett Tortuga: A Pirate’s Tale, amelyben egy kalózkapitány bőrébe bújhatunk.
A játék műfaját a fejlesztők úgy határozták meg, hogy „stratégiai kalózos kaland, RPG elemekkel”. A középső rész azt hiszem, egyértelmű, hiszen már a címből is kiderül, hogy kalózos játékról van szó. A stratégiai részt a hatszögalapú térképen zajló tengeri csaták jelentik, míg az RPG elemek arra vonatkoznak, hogy egy egész kalózcsapatot vezethetünk, más kapitányokat is felbérelve, akik eltérő képességekkel, háttérsztorival rendelkeznek, és persze fejlődnek is.
A helyszín mi más lehetne, mint a Karib-tenger vidéke, a Mexikói-öböllel, ahol számos kikötővárosba ellátogathatunk. A játéktér elég nagy: fél órát kell hajókáznunk, ha az egyik végéből a másikba el szeretnénk jutni.
A kalandozások során különböző questeket kapunk, például hogy raboljuk el egy elakadt hajó rakományát. Ha út közben más hajókkal hoz össze a sors, és kedvünk támadna magunkénak tudni, megpróbálhatjuk meggyőzni a másik kapitányt, hogy legyen szíves, hagyja el a fedélzetét. Ha pedig ez nem sikerül, jöhet a csata. Ekkor megjelennek az említett hatszögek, mi pedig mozgathatjuk hajónkat vagy támadási parancsot adhatunk ki.
Nem mehetünk persze akárhova: egyrészt az adott körben csak bizonyos távolságra haladhatunk – hátszéllel messzebbre –, másrészt nem tudunk korlátlanul lassulni vagy gyorsulni. Ha egy irányba például sebességünk miatt túlfutnánk és a partnak ütköznénk, azt halálfej jelzi a térképen. Meg persze lődözhetünk is – ágyúink között akadhat hosszabb és rövidebb hatótávolságú is. Az ellenséges hajó mellé érkezve aztán megkísérelhetjük az átszállást, ennek sikerére meghatározott esélyünk lesz. Ha szerencsével járunk, akkor utána vagy megtarthatjuk az új hajót, vagy eladhatjuk azt.
Közben persze saját hajónkat is pimpelhetjük, különböző felszerelésekkel fejleszthetjük, páncéltól ágyúkig sok mindennel. A küldetések teljesítéséért vagy a csatákért XP-t is kapunk, ezt kapitányainkra költhetjük.
Figyelnünk kell a legénység moráljára is, például elosztva köztük a zsákmányt vagy annak egy részét (a rumot és kávét különösen kedvelik). Alkalmanként pedig szavazást tartanak a kapitányról – ilyenkor bizonyos feltételek rontják vagy javítják esélyünket, hogy maradunk-e a helyünkön. A morált emiatt is fontos, hogy magasan tartsuk. De tehetünk különböző ígéreteket is legénységünknek: megnyerünk tengeri csatákat a közeljövőben vagy kirablunk pár hajót. Ha viszont mégis ellenünk szavaznak, kezdhetünk mindent elölről, egy kis hajóval elindulva.
A Tortuga: A Pirate’s Tale PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re készül, megjelenésére 2023 első negyedévében számíthatunk, PC-n Epic Games Store-exkluzívként.








