Nem titok, honnan jött az ihlet az Omega Force-nál a Wild Hearts megalkotásához: a 2004-ben indult Monster Hunter sorozat másokat is inspirált hasonló játékok megalkotására. Elég csak a Dauntlessre vagy akár a Horizon Zero Dawnra gondolni – de maga az Omega Force is készített már ilyesmit korábban Toukinden címmel. A Dynasty Warriors után/mellett viszont szerettek volna még egy erős franchise-t létrehozni – ennek első játéka jelen értekezésem tárgya.
Növényi vonásokkal elkevert állatok ellen kell a küzdelmet felvenni.
A műfaj akció-RPG, egy sajátos csavarral: böszme szörnyeket kell legyaknunk egyedül vagy társakkal – azaz itt a kvázi bossharcok a kötelező elemek, a kisebb állatkákat nem kell gyilkolászni. A többi szörnyvadászos játéktól pedig úgy próbálja magát megkülönböztetni, hogy egyrészt itt a szörnyek Flóra és Fauna sajátos teremtményei, azaz növényi vonásokkal elkevert állatok ellen kell a küzdelmet felvenni; másrészt a Fortnite-ra némiképp hajazó építkezés is jelen van.
Maga a játékmechanika erősen épít arra, hogy ne csak a fegyvereinket, hanem az építményeinket is aktívan használjuk harc közben: egy-két ládát felépítve felülről támadhatjuk a kiszemelt dögöt; falat építve a rohamát akaszthatjuk meg; égő fáklyával felgyújthatjuk; ha pedig fel kell venni a nyúlcipőt, arra is van egy repülő alkalmatosság. Ezen kívül nem muszáj egyedül felvennünk a harcot: maximum három másik vadász csatlakozhat be a küzdelmünkbe, és a cross-platfrom lehetőségnek hála jöhetnek bárhonnan segíteni.
Nem nyitott világú játékról van szó alapvetően, de az egyes területek elég nagyok ahhoz, hogy akár csak úgy sétálgassunk.
Amikor épp nem szörnyikéket csapunk agyon és venyigén, a távol-keleti stílusjegyekkel bőségesen meghintett Azuma földjén barangolhatunk, és segíthetünk a helybelieknek például nyersanyagot gyűjteni. Nem nyitott világú játékról van szó alapvetően, de az egyes területek elég nagyok ahhoz, hogy akár csak úgy sétálgassunk (már ha békén hagynak minket). Magunknak sem árt amúgy mindent felvenni, ami nincs lecsavarozva a földbe – a szorgalmasan gyűjtögetők jutalma új fegyverek és páncélok sora lesz, amivel hatékonyabban vehetjük fel a harcot az egyre erősebb kemonók ellen (így hívják a kivirágzott állatkákat errefelé). Nem is igazán lehet azt mondani, hogy egyik fegyver jelentősen jobb lenne a másiknál, mert igazából a harci stílusunktól függ, melyiket–melyeket tudjuk hatékonyan forgatni.
A megvalósítás alapvetően nagyon szép lett – a tájak és az élőlények kellően változatosak és szépen kidolgozottak (bár a mimikája az embereknek fölöttébb visszafogott, ha nagyon diplomatikusan akarom megfogalmazni). A hangok és a zene is megkapó – a technikai megvalósítással viszont PC-n komoly gondok vannak még a megjelenés óta kiadott pár patch után is. Az asztali PC-men flottul megy, a gamer laptopomon viszont indokolatlanul beszaggat egy-egy mozgalmasabb jelenet során (sőt, van, amikor csak úgy is megteszi). Mindemellett ha nem törlöm minden indítás előtt a Dokumentumok mappán belül a játék mappájából a SYSTEMSAVEDATA könyvtárat, kék halállal bünteti feledékenységem... De csak a laptopon!
Az irányítás is hasonlóan kétarcú: billentyűzettel-egérrel valahogy nem adja – gamepaddel viszont nagyon is. Lehet, hogy én kényelmesedtem el, és a régi dicsőséges „csak a PC”-s múltam lassan a történelem ködébe vész, de az alap billentyűkiosztás szerintem kényelmetlen. Gamepaddel ellenben pillanatok alatt drámaian javult a harci technikám, és lényegesen könnyebben szedtem le a túlbuzgó vaddisznóbokrot, vagy mit.
Remélem, konzolokon nincs teljesítményprobléma, mert akkor oda bátran tudom ajánlani, aki szereti az ilyesféle csihi-puhit – illetve azoknak is, akiket vonz a Monster Hunter, csak túl meredeknek találják annak a tanulási görbéjét: a Wild Hearts ennél jóval barátságosabb (de könnyűnek így sem nevezném). PC-n lehet, később érik be a cucc mindenki számára – saját gépparkomon is látom, hogy tud ez problémamentesen is futni, ha akar...
