A Nintendo mindig is a játékélményt helyezte előtérbe, és azon belül is a nagybetűs élményt. Játékai szórakoztatóak, magával ragadóak, és a narratíva általában a háttérbe szorul, hogy semmiféleképp ne szabjon gátat a termék megvalósításának, és az ehhez kapcsolódó kreativitásnak. Erre kiváló példa a Pikmin, ami egy kedves stratégiai program, tele személyiséggel és pazar ötletekkel. Most pedig a kezdeti duó tapasztalható meg a szériából a Nintendo modern konzolján.
A kalandok főhőse Olimar, a Hocotate bolygó lakója, aki az űrben utazgatva egy rejtélyes bolygón landol (ami feltételezhetően a Föld). Az első epizódban űrhajója 30 darabra hullik, a helyi mérgező viszonyok miatt pedig 30 napja van, hogy összeszedje ezeket és elmeneküljön. Hamar összetalálkozik a címadó, két lábon járó répaszerű lényekkel, akiket a helyi vadvilág a kihalás peremére taszított. A pikiminek boldogok lesznek, hogy egy vezéregyéniséget dobott nekik a kozmosz, aki segíthet fajuk fenntartásában.
Mi Olimart irányítjuk, akit lelkesen követnek a kis gézengúz kreatúrák. Kezdetben csak kis csapatunk van, de dobálva, navigálva és megvédve őket zsákmányt szerezhetünk: nektárt a virágokból, vagy lényeket legyűrve húst. Minden objektumnak van egy tömege, ami azt jelöli, hogy hány pikmin kell a bázisra cipeléséhez. Ugyanis újdonsült cimboráinknak is van egy saját kis organikus űrhajója, amely a tápanyag hatására magokat köpköd ki. Ezek gyorsan kicsíráznak, és a földből kirántva őket újabb pajtásokra (katonákra) tehetünk szert. Nagyon jól fest, amikor dudorászó kis kíséretünkkel bóklászunk a természet lágy ölén, majd lezúzunk valami hebehurgya, komikus kinézetű helyi lényt.
Az alap piros répacimbikkel találkozunk elsőként, akik erősek és tűzállók. Később újabb típusokra is bukkanhatunk: a sárga, nagyobb fülű pikminek például messzebbre hajíthatóak, és tudnak robbanóköveket felkapni és eldobni, míg a kékek kopoltyújuknak köszönhetően a vízben is mozgékonyak. Így újabb helyeket érhetünk el, akár korábbi pályákon, és araszolhatunk a hajó összeszereléséhez. Minden játékbeli nap nagyjából negyedórát vesz igénybe, estére pedig vissza kell vonulnunk. Sajnos hátrahagyott barátaink az éj martalékává válnak, így próbáljunk vigyázni rájuk.
A játékmechanika nagyon szórakoztató és magával ragadó, és bár a mesterséges intelligencia és a nehezen kezelhető kamera aktívan küzd ellenünk, még így is egy pazar, még ha nem is túlbonyolított stratégiai kaland. Az első epizód elég rövid, az időlimit pedig frusztráló, de a folytatás szerencsére orvosolta ezt.
Sőt, a második rész az a tipikus „második rész”, ami igazából az első akart lenni. A Nintendo gurujai minden tekintetben fejlesztettek a kalandon, amely elképesztően kreatív módokon fejlődött tovább. Sokkal szebbek és változatosabbak a tájak, finomhangoltabb az irányítás, és megjelentek új pikminek is. Ráadásul elmehetünk barlangászni (ahol nem számít az idő), hogy akadályokkal és feladványokkal teli kazamatarendszereket felfedezve szerezzünk kincseket. Itt ugyanis kiderül, hogy Olimar főnöke eladósodott, a rejtélyes bolygó (tehát a Föld) pedig értékes kincseket tartalmaz.
Pilótánk és Louie, az asszisztense visszautaznak, hogy a pikmineket bevetve egykori földi kacatokra bukkanjanak: csavarok, kupakok, ruhadarabok és lim-lomok értékesíthetőek, amiket a felszínen vagy a mélyben találhatunk meg, néhol pedig vadállatok gyomrában. Ezek a pályarendszerek nagyon kreatívak és szórakoztatóak, és mivel ott nem lehet újabb pikminekre lelni, így a menedzselés is nagyobb kihívást jelent. A játékélmény tehát magával ragadó maradt továbbra is, de minden elem tovább csiszolódott, egy igazán fantasztikus szoftvert eredményezve.
A Pikmin 1+2 el kell, hogy férjen minden stratégiai- és kalandjátékokat kedvelő gamer digitális fiókjában, és remek kóstoló abból, hogy mivel kecsegtethet a közelgő Pikmin 4. Remek duó, amelyek szemléltetik a Nintendo soha nem lankadó kreativitását és merészségét az innováció és az új ötletek terén, valamint azt, hogy mennyire könnyen szerethető világokat tudnak létrehozni, humorral és szívvel.
