Wizordum early access próbakör – Boomer shooter alapok

Retro shooter, boomer shooter, retro FPS – bárhogy is nevezzük, ha valaki rendszeresen olvassa cikkeimet a PlayDome-on, az tudhatja jól, mennyire szeretem ezt a műfajt. De azt is, hogy lassan másfél éve vészmadárkodom a játékok mennyisége, a megcsömörlés veszélye és az elkerülhetetlen felhígulás miatt. Szerencsére hiába a dömping, a mai napig rendszeresen érkeznek olyan figyelemreméltó darabok, amelyek mintha csak John Romero Ion Storm-os mantráját erősítenék (miszerint design a technológia felett), de ugyanakkor tagadhatatlan, hogy egyre sűrűbben bukkan fel egy-egy mellényúlás is. A Wizordum pedig, bár még csak early access állapotban próbáltam, sajnos az utóbbi kategória felé húz inkább.

A játékban egy mágikus kataklizmát követően kell fokozatosan bővülő mágikus eszköztárunkkal átküzdenünk magunkat koboldok, sámánok és élőhalottak hordáin, hogy megtalálhassuk az elharapódzó káosz forrását, és megsemmisíthessük azt, mielőtt túl késő lenne. Mindezt természetesen a '90-es évek lövöldözős játékait idéző stílusban, amellyel kapcsolatban ugyan a készítő Emberheart Games a Hexen és Heretic címeket emlegette, ám a játékmenet sokkal több rokonságot mutat a Wolfenstein 3D-vel, vagy még inkább az azt megelőző Catacombs 3D-vel, amely amolyan technológiai főpróba volt az id számára jóval híresebb játékai előtt.

A kampányon túl a játék már most felkínál egy pályaszerkesztőt, amellyel elviekben akár teljes, több pályából álló saját pályacsomagokat rakhatunk össze és oszthatunk meg egymással (akár különböző platformok között is), azonban a tesztelés során több ponton éreztem azt, mintha a fejlesztők nem igazán lettek volna tisztában azzal, hogy pontosan mi tette naggyá és a mai napig újrajátszhatóvá a klasszikus lövöldözős játékokat. Nem véletlen, hogy míg a Doom, a Heretic, a Quake vagy a Build Engine játékok a mai napig relevánsak, sőt, kis túlzással új aranykorukat élik a retro-őrületnek hála, addig az olyan címek, mint a Wolfenstein 3D, a Blake Stone vagy a Catacombs nem érték el ugyanezt. Egy pillanatig sincs arról szó, hogy rossz játékok lettek volna vagy nem öregedtek jól, egyszerűen csak az őket követő címek olyan mértékben múlták őket felül elsősorban pályatervezés, játékmenet és hangulat tekintetében, amellyel nem igazán tudták felvenni a versenyt. A legjobb boomer shooter-fejlesztők pedig nemcsak azzal vannak tisztában, miért voltak jók és működtek a klasszikus címek, de gyakran arra is ráéreznek, hogyan lehetne a koncepcióikat továbbfejleszteni, mit lehetne még kihozni belőlük.

A Wizordum viszont mintha megragadt volna annál az egyszerű felfogásnál, hogy a '90-es évek korai játékai a mai napig tökéletesek és szórakoztatóak úgy ahogy vannak, nem igényelnek semmiféle extrát, továbbgondolást vagy bővítést... Az eredmény pedig egy olyan játék, mely a legnagyobb jóindulattal is unalmas, ingerszegény, mind a régi klasszikusokkal összevetve, mind a modern konkurenciával.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a játék különböző technológiai nehézségek sorával küzd. Az early access indulási dátumát eleve majdnem egy hónappal halasztották el az utolsó pillanatban. Megjegyzem, teljesen jogosan, ugyanis a november elején tesztelt változat rögtön a harmadik pálya után bugok és problémák egész seregét vonultatta fel a visszatöltés után halhatatlanná váló ellenfelekkel, kifagyott sprite-okkal, irreális sebzésekkel és gyakori összeomlásokkal. Jelen teszt írásakor pedig még mindig nem lehet túllépni az ötödik pályán a pályaválasztó kód használata nélkül, amit a fejlesztők küldtek szét a játékújságíróknak. A probléma pedig ezzel csak annyi, hogy véletlenül sem egy ezer éves játékmotor felélesztéséről, frissítéséről van szó (ld. új Build Engine játékok), sem házilag barkácsolt eszköztárról (HROT), a Wizordumot ugyanis a Unity hajtja, a játékmechanikák pedig közel sem tűnnek olyan komplexnek (még a jelenleg ugyan kissé kezdetleges és nehézkesen használható, de már elérhető pályakészítőt beleszámítva sem), ami indokolná ezeket a nehézségeket a motorral kapcsolatban.

Erős a gyanúm, hogy a szlovén csapat, amely eddig elsősorban a korai Dangerous Dave és Commander Keen felvonásokat idéző platformjátékokat fejlesztett, kissé túlságosan is tapasztalatlan volt még ehhez a projekthez, és csak menet közben szembesültek a vizionalizált játék valódi kihívásával. Ha esetleg a Wizordummal egy indie game jamen találkoztam volna egy kezdő csapat ingyenes játékaként, valószínűleg jobban tetszett volna és elnézőbb lehetnék vele, jelen formájában azonban ez nagyon kevés ahhoz, hogy bármilyen mértékben kitűnjön a rengeteg múltidéző lövöldözős játék sűrűjéből. A korai hozzáférés végéig lesz még idő, a teljes játéknak pedig mindenképp adni fogok még egy esélyt – de inkább abban bízom, hogy a fejlesztés során levont tapasztalatokból az Emberheart csapata majd következőként egy jobb, kiforrottabb, alaposabban tervezett játékot tud majd letenni az asztalra.