1981. még nekem is messze van (a pelenkából még bőven nem szöktem meg), márpedig a Wizardry sorozat ekkor indult útjára a Proving Grounds of the Mad Overlord alcímű résszel Apple II-n – hogy aztán számos platformra elkészítsék és picit hozzányúljanak még 2001-ben is (ekkor jött ki Game Boy Colorra, de volt NES és C64 verzió is, csak hogy az ismertebbeket említsem a mintegy 14 platformból). És persze nem mellesleg olyan klasszikusokat ihletett, mint a Dragon Quest, a The Bard’s Tale, a Might & Magic és a Final Fantasy.
Mára talán megmosolyogtató, milyen játékmechanikai elemek jelentettek újdonságot akkoriban: például belső nézetes 3D perspektívában bolyonghattunk a labirintusban, ami ráadásul drótvázas megjelenítést jelentett – ehhez képest sokan már szimulátornak tekintették, és a konkurens Ultimánál előremutatóbbnak. Szintén újdonság volt, hogy nem csupán egyetlen hőst, hanem egy hatfős csapatot irányítottunk – a klasszikus Dungeons & Dragonshöz hasonlóan specializált karakterekkel tölthettük fel a bandát, így biztosítva nagyobb esélyt a túléléshez. Ami pedig talán még mai szemmel is meglepő: ha a csapatunk otthagyja a fogát, másikat verbuválva elmehetünk értük és a templomban (jó pénzért) feltámasztják őket. Sőt, kasztot is lehet váltani, méghozzá úgy, hogy a régi által adott képességek megmaradnak.
Sztori egyébként nem sok van: Trebor király a birtokába jutott egy nagyhatalmú amulettnek, amit Wredna, a varázsló ellopott tőle, és Trebor kastélya alatt egy tízszintes labirintust hozott létre – csapatunk feladata pedig az amulett visszaszerzése. A két szereplő nevének furcsasága abból adódik, hogy az eredeti játék két fejlesztője Robert Woodhead és Andrew Greenberg...
No de mit is kínál a mai szintre hozott változat? Egy dolgot biztos nem: továbbra is bitang nehéz játékkal van dolgunk... Sőt, a korabeli, illetve azóta a játékhoz készített útmutatók, térképek itt is ugyanúgy használhatóak. Viszont a játszhatóság sokat javult: van végre automatikus térkép, a varázslatokat listáról lehet kiválasztani (az eredetiben be kellett pötyögni a nevét, ami persze eléggé hablaty volt, mint pl. a DUMAPIC), nem csak a városba visszatérve lehet menteni. Persze a grafika és a hangok estek át a legnagyobb változáson – az pedig zseniális, hogy a jobb alsó sarokban látszik, milyen is volt ez eredetileg (legalábbis a labirintusban).
Az irányítás szerencsére kényelmes és kellően modern, a konzolverziók miatt pedig még a gamepadek is támogatottak. A grafika és a hang viszont kicsit egyhangú és sablonos lett – az eredetinél mindenképp szebb, de szerintem kicsivel több munkával lehetett volna ez pofásabb is. A változatosságról meg sajnos nem nagyon tudok nyilatkozni: az első 3-4 szinten tudtam csak kóborolni eddig, de ahogy nézem, lejjebb azért lesz más mintázatú fal is. :D Szörnyek tekintetében azért nem rossz a felhozatal.
Apropó szörnyek: érdekes, hogy akár tanulmányozhatjuk is őket, így több információ kerül be a bestiáriumba, illetve csata közben is láthatjuk, mennyi életerőpontja, illetve milyen harci értékei vannak. A hangok nem rosszak, de eléggé oldschool ez még így is: beszéd nincs a játékban, így pedig kicsit egyhangúvá válik a dolog.
43 éves éves játékot remake-elni igencsak kockázatos dolog... A Digital Eclipse alapvetően kiváló munkát végzett (bár azért a külcsín lehetne jobb is), és maximálisan tiszteletben tartotta az eredeti művet – én viszont nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez mindenkinek bejön. A magamfajta öreg motoros érti a mai szemmel furcsának tűnő dolgok miértjét, ugyanerről nem vagyok meggyőzve teljesen az ifjabb korosztály részéről. Félreértés ne essék, nem nézek én le senkit, csak épp pont a játék sajátosságai azok, amelyek miatt ez felmerült bennem. De aki beruház rá, elmondhatja, hogy a videójátéktörténelem egyik meghatározó darabjának birtokába jutott.
